Sztárok

Súlyos lelki sebeket cipelt a legendás magyar színésznő: sosem tudta kiheverni, ami gyermekkorában történt vele

Tábori Nóra a színpadra született: a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő maradandót alkotott a világot jelentő deszkákon és a filmvásznon is, magánélete azonban korántsem volt felhőtlen.

Hányattatott sors

Tábori Nóra 1928. június 15-én látta meg a napvilágot Temesváron, édesanyjával tízéves korában költöztek Magyarországra. Járáshibáját javítandó tánciskolába íratták, s ez olyan eredményesnek bizonyult, hogy pályáját táncosnőként kezdte. Szegeden Both Béla figyelt fel a színiiskolájába járó lány tehetségére, s neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázhatott az akkori színiakadémián – miután megkapta az oklevelet, Szombathelyen, Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett. Karrierje villámgyorsan ívelt felfelé, legendás alakításaival pedig örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy a kulisszák mögött élete végéig szenvedett attól, amit gyerekkorában kellett átélnie. Részletek a galériában!

Tábori Nóra édesapja egy temesvári vegytisztító üzem tulajdonosa volt: beleszeretett az ott dolgozó, nála húsz évvel fiatalabb Tábori Katalinba, aki hamarosan teherbe esett. A színésznő édesanyja nagyon fiatal volt még, amikor világra hozta a lányát, ugyanis a szülést követő napon töltötte be 18. életévét.
Kattints a további képekért!

Őze Lajost óriási népszerűségnek és tiszteletnek örvendett a hatvanas és a hetvenes években. Rendkívüli karrierutat járt be, az elsöprő sikerekig azonban rögös, traumákkal kikövezett út vezetett.

Leadfotó: Fortepan / Bauer Sándor

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.