Azt akarta, hogy külföldön vegyenek tőle végső búcsút: hátizsákban csempészték ki az országból a magyar színészóriás hamvait
A 2007-ben elhunyt magyar színészkiválóság, Szakácsi Sándor nemzedéke egyik legfényesebben ragyogó csillaga volt. Merengő, önmarcangoló alkatnak tartották, akivel sokszor nehéz volt szót érteni, legközelebbi (színész)barátait mégis a bizalmába fogadta. Amikor kiderült, hogy Szakácsi halálos beteg, szokatlan kéréssel fordult egyik legközelebbi szövetségeséhez, Őze Áronhoz.
Minden nagy szerepet eljátszott, mégis mellőzöttnek érezte magát
Szakácsi Sándort már harmincas éveiben az új Darvas Ivánnak tartották, és az összevetés cseppet sem túlzó. A fiatal színésztitánt nagy elődjéhez hasonló elegancia, stílusérzék, férfias karizma és tehetség jellemezte, ráadásul mindketten ugyanabban a szerepben brillíroztak a színpadon: a La Mancha lovagja című darabban a búsképű lovag, Don Quijote legendás figuráját keltették életre, a nézőközönség pedig mindkettejüket a szívébe zárta. Szakácsi ugyan a világirodalom szinte összes jelentős szerepét eljátszotta - volt Hamlet, Csontváry, Trigorin, Csongor, valamint George Steinbeck Egerek és emberekjében -, bizonyos értelemben mégis mellőzött színésznek számított, hiszen sosem kapta meg a képességei alapján neki járó szakmai elismeréseket. Nehéz természetű, önmarcangoló, szenvedélyes személyiség volt, aki csak legközelebbi (színész)barátaival ápolt meghitt, bizalmas viszonyt. E szűk körbe tartozott a néhai színészfejedelem, Őze Lajos fia, Őze Áron is, akihez a kétezres évek második felében - az ekkor már gyógyíthatatlan betegséggel küzdő - Szakácsi különösen fontos kérést intézett.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából élő adásban köszöntötték Kovács István színművészt a Duna Családi kör című műsorában. Az ünnepeltet pályája legkedvesebb emlékeiről kérdezték, és ehhez kapcsolódva a Kárpáthy Zoltán című film eredeti forgatókönyvét mutatta be a nézőknek.
Leadfotó: Fortepan
Oldalak
Hasonló cikkek
