Emlékszel a Grease vagány Rizzójára? Ma már alig lehet felismerni a rengeteg plasztikától – fotók

Stockard Channing a Grease egykori Rizzójaként vonult be a köztudatba, az idő múlásával azonban nem tudott megbirkózni, mostanra pedig szinte felismerhetetlenné vált a rengeteg plasztikától.

Rákapott a szépészeti beavatkozásokra

Az 1978-ban debütált Grease a filmtörténelem egyik legmeghatározóbb alkotása mind a mai napig. A Rydell-gimi egykori tanulóinak története azonnal óriási sikert aratott a bemutató után, pár hónappal később pedig mintegy 340 millió dollárt hozott a konyhára – ráadásul még ma is nézők millióit ülteti le a képernyő elé. Olivia Newton-John és John Travolta mellett a filmnek hála szerzett széles körben ismertséget Stockard Channing is, aki a vagány, szókimondó és dögös Rizzo karakterét személyesítette meg a vásznon. A Grease után is tovább szárnyalt a karrierje, hiszen olyan világhírű sorozatokban tűnt fel, mint Az elnök emberei, vagy A férjem védelmében. S bár imádták a rajongói, később nem igazán tudott megbarátkozni a külsejével, no meg az idő múlásával, ezért egyre gyakrabban feküdt kés alá – sajnos sokkal többször, mint kellett volna, hiszen ma már csak árnyéka egykori önmagának. Galériánkban megmutatjuk, milyen döbbenetes átalakuláson ment keresztül a Grease 78 éves sztárja:

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Minden idők egyik legsikeresebb női előadójának mondhatja magát Cher, akiről első látásra el sem hisszük, hogy már 75 éves. A popdíva elképesztően tartja magát, ám ez nagyrészt a plasztikai beavatkozásainak köszönheti.

Leadfotó: Instagram/ stockard_channing

Oldalak

Lifestyle
A töltött káposztához sokan tejfölt esznek, pedig a levéből isteni mártást lehet csinálni.
Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.