Soma Mamagésa megdöbbentő látomása: a Megasztár egykori zsűritagja előre megérezte az orosz-ukrán háborút

Elmondta, szerinte mi a legegyszerűbb stresszoldás

A Megasztár egykori zsűritagja folyamatosan segít anyagilag az Ukrajnát elhagyó embereken, ám szerinte az is nagyon fontos, hogy ebben a feszültséggel teli időben oldjuk a félelmeinket. „Nekem már akkor lepörgött, amikor a covid kezdődött, valami ott kidurrant. Három napon át, mint valami űzött vad, képek jöttek elő belőlem, hogy gyökereket húzok ki a földből, és abból csinálok ennivalót a gyerekeimnek. Háborús, katasztrófa, trauma képek sora. Nem is tudtam három napig enni, hánytam is, olyan szintű feszültség volt bennem. Világos: itt vannak a félelmek” – kezdte a művésznő, hozzátéve: a transzgenerációs félelmeink mind a mai napig jelen vannak az életünkben. „Mindenki érintett a második világháború által. Még nem éltük túl. Ezeket a gombokat nyomkodja most ez a jelenlegi helyzet, folyamatosan mérgez minket” – folytatta, majd rátért arra, szerinte míg a fizikai testünket tisztítjuk, az energiatestünket már kevésbé, pedig nagy szükség lenne rá. „A legegyszerűbb stresszoldás, egyik kéz a homlokon, másik a tarkón. Ez egy olyan meridiánt kapcsol össze, amely azonnal oldja a feszültséget” – fűzte hozzá. Istenes László nem igazán hitt ebben a megoldásban, kételyeinek pedig hangot is adott: „Ha fölteszem a fejemre a kezemet, akkor elmennek a gondolataim a háborúról? Nem hiszem, bocsánat”.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus árnyékba borítja Európa - és az egész világ - jövőjét, s egyre többen játszadoznak el egy esetleges nukleáris háború gondolatával.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.