Sztárok

Így zajlott Amerika történetének legbrutálisabb gyilkossága: barátaival együtt mészárolták le Sharon Tate-et, Roman Polanski várandós feleségét, aki hiába könyörgött irgalomért

A Charles Manson vezette szekta, a Manson-banda tagjai különösen kegyetlen rémtettet hajtottak végre 1969. augusztus 9-én. Sharon Tate-nek, a feltörekvő színésznőnek - Roman Polanski filmrendező várandós feleségének - annak ellenére sem kegyelmeztek, hogy a híresség saját és születendő gyermeke életéért könyörgött.

A rettegett szekta, mely be akarta hálózni Hollywoodot

Charles Manson, az egykoron rettegett amerikai szekta, a Manson-banda (más néven: "a Család") feje már fiatalkora javarészét is javítóintézetekben és börtönökben töltötte - a fáma szerint az anyja egyszer még egy korsó sörért is eladta az ifjú Charlest, aki - bár kétszer is megnősült húszas éveiben, sőt gyermeke is született - a kötetlen, szabados életmód mellett kötelezte el magát. Beutazta fél Amerikát, majd, miután megtanulta hatékonyan befolyásolni az embereket, kisebb - ám az évek során egyre növekvő számú - csoportot toborozott maga köré, melynek jelentős része tizen- és huszonéves, középosztálybeli fiatal lányokból állt, akiket Manson főleg kábítószerekkel és szexszel láncolt magához. 1968-ban szektájával együtt - megbódulva a hippikorszak mámorító, de tűnékeny, sötét varázsától - Los Angeles felé vette az irányt, és hamarosan baráti viszonyba keveredett Hollywood elitjével - például Terry Melchnerrel, Doris Day fiával, Candice Bergen színésznővel, vagy épp Dennis Wilsonnal, a Beach Boys dobosával (de még Angela Lansbury, a Gyilkos sorok legendás színésznőjének lánya is a Család befolyása alá került egy rövid időre). "Barátai" azonban hamar kiábrándultak Mansonból és "mozgalmából", a magát Jézus Krisztus és a Sátán megtestesülésének gondoló, a világvége eljövetelét hirdető szektavezér pedig bosszúra szomjazott. 1969. augusztus 9-én a Manson-banda tagjai azért törtek be Roman Polanski lengyel származású filmrendező házába, mert az épület korábbi lakója a már említett Terry Melchner volt. Érkezésükkor elszabadult a pokol: kezdetét vette Amerika történetének talán legbrutálisabb és legszörnyűbb gyilkossága.

Lapozz! Galériánkban feltárjuk az 54 évvel ezelőtti bűntény minden fontos részletét!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az évszázadok során az emberiség újabb és újabb barbár módszereket talált az emberek kínzására, de ez mindent felülmúlt.

Leadfotó: Silver Screen Collection / Getty Images

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Sztárok
Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...