Sértő üzenetekkel bombázzák Vastag Csaba párját – Az énekes kiosztotta a kommentelőket

Vastag Csaba és kedvese Evelin lángoló szerelmüket élik, néhány kommentelő azonban nem nézi jó szemmel a pár boldogságát.

Betelt a pohár

Bőven akadnak olyan kommentelők, akik bántó, sértő üzenetekkel bombázzák Vastag Csabáékat, sőt egyre több képtelenséget terjesztenek róluk – írja a BEST nyomán az NLC.

A népszerű énekes párjának, Evelinnek bőven kijutott mostanában a negatív és sértő kommentekből. Sőt, olyan rosszindulatú pletykák is napvilágot láttak, minthogy Evelin „dubajozik”. A fiatal szépséget olyannyira bánthatták már ezek a megjegyzések, hogy egyes kápei alatt a hozzászólás lehetőségét is letiltotta.

„Nem veszem fel, ha bántanak, viszont azt igen, ha Evelinről irkálnak vérlázító dolgokat. Felelősséggel tartozom érte, ráadásul én pontosan látom, mennyire értékes, lenyűgöző nő, aki az égvilágon semmivel nem érdemelte ki, hogy sértegessék. Életemben először valaki fontosabb saját magamnál, nem csoda, hogy meg akarom védeni minden rossztól”

– jelentette ki Vastag Csaba, aki szerint az emberek rosszindulata mögött csak a féltékenység áll: túl unalmas a saját életük, így sokan inkább izgalmas sztorikat kreálnak.

Arianát mostmár vonzza a divat és a média, így semmi akadálya, hogy használja saját Instagramfiókját.

Leadfotó. Vastag Csaba/Facebook

Oldalak

Sztárok
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon...
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.