Magányosan, elfeledve halt meg a gyönyörű magyar színésznő: pokoli kínok között vesztette életét

Gaál Franciska hazánk egyik ünnepelt dívája volt az 1920-as és 1930-as években, sőt: külföldön is nagy sikert aratott. Neve végül mégis a feledés homályába veszett…

Tragikusan ért véget az élete

Gaál Franciska, eredeti nevén Silberspitz Szidónia 1903. február 1-jén, egy pesti borkereskedő sokgyermekes családjában jött világra. Már egészen fiatalon a fővárosi Színművészeti Akadémián és a színészegyesület színészképzőjében tanult, a legenda szerint pedig a nevét is ekkor változtatta meg Gál Gyula, a Színiakadémia tanára javaslatára. Üstökösként indult a pályán mindössze tizenhat éves korában, köszönhetően annak, hogy jól táncolt és énekelt, naiva szerepekben pedig hamar a közönség kedvence lett temperamentumával, üde, pikáns bájával, valamint csibészes humorával – emellett lebilincselő volt Csehov-hősnőnek is, sőt állítólag neki írta Az ibolyát Molnár Ferenc. Gaál Franciska az 1945 előtti évek népszerű dívája volt, itthon és külföldön is rengetegen rajongtak érte, sőt ő volt a Szovjetunió egyik legnépszerűbb sztárja, valamint – állítólag – Sztálin kedvenc külföldi színésznője. Élete utolsó évei mégsem teltek boldogan, sőt: méltatlan körülmények között érte a halál…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Dajka Margitért rajongtak a férfiak, ami nem is csoda, hiszen a színésznő meseszép volt fiatalkorában – senki sem lepődött tehát meg, amikor kiderült, hogy még magát Móricz Zsigmondot is megihlette a művésznő, aki azonban nem viszonozta az író érzéseit.

Leadfotó: Facebook/ Classic Movie Stars

Oldalak

Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...