„Eddig úgy gondoltam, sosem fogok ilyet írni, Facebookra nyilvános megemlékezést, most mégsem tehetek másképp. Scherer Péter elment közülünk, és ebbe a „közülünk"-be (bármilyen furcsa és szokatlan – de Pepe szeretett mindent, ami furcsa és szokatlan, mindent, ami eltér a szabályostól) nem csak minket, embereket értem bele. Beleértek néhány képzeletbeli lényt is, akik nélküle nem volnának olyanok, amilyennek már sok éve ismerjük őket. Nekik köszönhetem, hogy megismerhettem Pepét, ők pedig neki köszönhetik – hát, nem is tudom… A lényük egy részét, azt hiszem, nem túlzás ezt mondani. A kuflik Scherer Péter bámulatosan gazdag, játékos és sokféle hangján szólaltak meg ebben a világban, és most már örökké az ő hangján fogjuk hallani őket, amíg világ ez a világ. Sosem fogom elfelejteni, hogy a kufli rajzfilmek alkotóival együtt tanúja lehettem, amint Pepe életre kelti ezeket az addig csupán papíron létező alakokat. Mint egy varázsló, ez nem túlzás, aki pusztán a hangjával képes életet adni bárkinek. És nem csak a hangjával, hiszen abban a hangstúdióban, a mikrofon előtt állva egy komplett színjátékot láthattunk – mimikájával és gesztusaival, egész lényével megmutatta nekünk, ámuló nézőknek, kicsoda is igazából Bélabá, Pofánka, Titusz és a többiek. És olyanok azóta is, azok is maradnak most már, olyan „pepések", amíg csak áll a kuflikupac. Ez persze csak egy icipici szelete volt egy fantasztikus színész nagy és szerteágazó életművének, semmiképp sem a legfontosabb. De én nagyon hálás vagyok, hogy ennek köszönhetően megismerhettem őt, a nyughatatlan, játékos, örökösen rohanó, de közben mindenkivel kedves embert és a szenvedélyes, fáradhatatlan színészt. Nagyon fáj, hogy elment, és most még az sem jelent egy cseppnyi vigaszt sem, hogy bárhová is ment, az elhagyatott réten azért mindig otthon marad. Isten áldjon, Pepe, nagyon fogsz hiányozni!” – fogalmazta meg búcsúját Dániel András író.
Fotó: Facebook/ Dániel András - író, illus...
„Eddig úgy gondoltam, sosem fogok ilyet írni, Facebookra nyilvános megemlékezést, most mégsem tehetek másképp. Scherer Péter elment közülünk, és ebbe a „közülünk"-be (bármilyen furcsa és szokatlan – de Pepe szeretett mindent, ami furcsa és szokatlan, mindent, ami eltér a szabályostól) nem csak minket, embereket értem bele. Beleértek néhány képzeletbeli lényt is, akik nélküle nem volnának olyanok, amilyennek már sok éve ismerjük őket. Nekik köszönhetem, hogy megismerhettem Pepét, ők pedig neki köszönhetik – hát, nem is tudom… A lényük egy részét, azt hiszem, nem túlzás ezt mondani. A kuflik Scherer Péter bámulatosan gazdag, játékos és sokféle hangján szólaltak meg ebben a világban, és most már örökké az ő hangján fogjuk hallani őket, amíg világ ez a világ. Sosem fogom elfelejteni, hogy a kufli rajzfilmek alkotóival együtt tanúja lehettem, amint Pepe életre kelti ezeket az addig csupán papíron létező alakokat. Mint egy varázsló, ez nem túlzás, aki pusztán a hangjával képes életet adni bárkinek. És nem csak a hangjával, hiszen abban a hangstúdióban, a mikrofon előtt állva egy komplett színjátékot láthattunk – mimikájával és gesztusaival, egész lényével megmutatta nekünk, ámuló nézőknek, kicsoda is igazából Bélabá, Pofánka, Titusz és a többiek. És olyanok azóta is, azok is maradnak most már, olyan „pepések", amíg csak áll a kuflikupac. Ez persze csak egy icipici szelete volt egy fantasztikus színész nagy és szerteágazó életművének, semmiképp sem a legfontosabb. De én nagyon hálás vagyok, hogy ennek köszönhetően megismerhettem őt, a nyughatatlan, játékos, örökösen rohanó, de közben mindenkivel kedves embert és a szenvedélyes, fáradhatatlan színészt. Nagyon fáj, hogy elment, és most még az sem jelent egy cseppnyi vigaszt sem, hogy bárhová is ment, az elhagyatott réten azért mindig otthon marad. Isten áldjon, Pepe, nagyon fogsz hiányozni!” – fogalmazta meg búcsúját Dániel András író.