Megdöbbentő döntést hozott Ryan Reynolds: bejelentésével sokkolta a rajongókat

A népszerű színész úgy döntött, egy időre visszavonul a filmezéstől, és a következő hónapokat nem a munkával tölti majd.

A szívtipró visszavonul

A 44 éves kanadai-amerikai színész, Ryan Reynolds nevét szinte mindenki ismeri, aki odavan a romantikus filmekért vagy vígjátékokért, hiszen legtöbbször ilyen típusú alkotásokban láthattuk Blake Lively férjét. Ryan akkor tett szert világhírnévre, amikor 1998 és 2001 között megkapta a főszerepet a Két pasi meg egy csajszi vímű komédiában, majd feltűnt a Buliszerviz, az Ezt jól kifőztük!, illetve a Nász-ajánlat című vígjátékokban is, de kipróbálta magát drámai szerepekben is az Élve eltemetve, a Hölgy aranyban, illetve az Élet című filmeken. 2016-ban már a címszereplőt játszotta a Deadpool című alkotásban, ez pedig bizony megért számára egy Golden Globe-jelölést is, 2017-ben pedig Ryan saját csillagot is kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. Karrierje, filmes pályafutása tehát mindeddig kiemelkedő volt, de évek óta főleg a szintén színészként tevékenykedő Blake Livelyvel való kapcsolata, majd házassága miatt cikkezik róla a sajtó, hiszen igazi hollywoodi álompárról van szó, akiknek már három csodaszép gyermekük is született. Nem véletlenül ők az egyik legkedveltebb pár már évek óta, hiszen mindketten tehetségesek, sikeresek, na meg persze nagyon jól néznek ki, emellett pedig a humorral sincs gondjuk, rendszeresen szívatják egymást a közösségi média oldalain. A nők bálványa, Ryan még 2012-ben vette feleségül Blake-t, előtte pedig 2008-tól egészen 2011-ig Scarlett Johansson férje volt. Blake személyében viszont nagyon úgy tűnik, hogy megtalálta az igazit, rajongói pedig imádják közös képeiket, illetve vörösszőnyeges megjelenéseiket. Úgy tűnik viszont, hogy utóbbiból kevesebb lesz a jövőben, már ha filmpremierekről van szó, ugyanis Ryan a minap sokkolta a világot azzal, hogy bejelentette, egy időre visszavonul a filmezéstől.

Karrierjével való megdöbbentő döntéséről Reynolds Instagram-oldalán számolt be rajongóinak, ahol elárulta, hogy eddig az Apple TV+-ra készülő Spiritedet forgatta, most viszont, hogy a felvételek befejeződtek, egy ideig nem tervez több munkát elvállalni.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Lifestyle
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.