Élete végéig vívódott másságával Pilinszky János? Felesége kitálalt hálószobatitkairól

40 évvel ezelőtt hunyt el a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője.

A magány és a szenvedés krónikása

Negyven évvel ezelőtt, 1981. május 27-én hunyt el Pilinszky János, a József Attila utáni magyar líra egyik legjelesebb művelője, 20. századi költészetünk kimagasló egyénisége. A Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjjal is kitüntetett költőóriás az úgynevezett "újholdas" nemzedék oszlopos tagja volt Mándy Ivánnal, Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal együtt. (A negyvenes évek második felében társszerkesztője is volt az Újhold című folyóiratnak.) Művészi horizontját alapvetően határozta meg a huszadik századi történelem. Legemlékezetesebb, az utókor által legtöbbet taglalt költeményei az ember világba vetettségét, végső elmagányosodását, legfőbb, leglényegibb létkérdéseit boncolgatják. Lírájának egyik kulcsélménye a második világháború volt: a század botránya, a koncentrációs táborok dehumanizáló világa mélyen megérintette, s temérdek fontos alkotását inspirálta. Poétikájában a torokszorító lágerélmények keverednek az egisztencialista indíttatással, a tárgyias lírával és a katolikus hitélménnyel.

Budapesten született, s már a piarista gimnáziumban is készült a költői hivatásra. Az egyetemen a jogi és a művészettörténeti stúdiumba is belekóstolt, de tanulmányait végül nem fejezte be. 1944-ben hívták be katonának, megjárta Németországot is, ahol testközelből látta az emberi nyomorúságot és szenvedést, a koncentrációs táborok erkölcsöt, emberi méltóságot tagadó, infernális közegét. Miután hazatért, a már említett Újhold szerkesztőjeként tevékenykedett, de a Vigíliának, az Életnek, az Ezüstkornak, az Új Embernek is munkatársa volt.

Lapozz, még nem értél a cikk végére!

Második infarktusa okozta a halálát

A negyvenes évek végétől nem publikálhatott. Egy időben verses mesékkel kereste kenyerét, de dolgozott korrektorként is, majd az ötvenes évek derekán-második felében Aranymadár című kötetével tért vissza a magyar irodalom főáramába. 1955-ben vette feleségül Márkus Anna festőművészt, akivel néhány hónap után el is váltak, ám baráti viszonyuk megmaradt. 1957-től lett az Új Ember nevű katolikus hetilap munkatársa - innentől kezdve itt jelentek meg művészeti tárgyú kritikái, recenziói, vallásos és bölcseleti elmékedései. A hatvanas évektől egyre többször járt Európában, hosszabb időt töltött Párizsban, de az Egyesült Államokba is eljutott. Nővére 1975-ben öngyilkosságot követett el, s e megrázó élmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Pilinszky letette a lantot, nem írt többé verset. Pedig épp a hetvenes években nőtt meg magyarországi népszerűsége, s sorra jöttek a rangos szakmai kitüntetések. 1971-ben József Attila-, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el művészetét. 1978-ban, Párizsban ismerkedett meg Ingrid Ficheux-vel, akit 1980 nyarán feleségül vett. Házasságuk nem sokáig tartott, a költő ugyanis 1981-ben, második szívinfarktusa következtében elhalálozott.

Verseskötetei - a Trapéz és korlát, a Harmadnapon, a Nagyvárosi ikonok, a Szálkák, a Kráter - halhatatlanná tették. Legismertebb költeményei - a szintézisigényű Apokrif, a Ravensbrücki passió, vag épp a Harmadnapon, a Mire megjössz, a Négysoros című tömör, erőteljes epigrammái - a 20. századi magyar líra élvonalába tartoznak.

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Látens homoszexuális volt?

Pilinszky János magánéletével kapcsolatosan sok a tisztázatlan részlet. A néhai orvos-genetikus, Czeizel Endre több tanulmányt is írt arról, hogy a negyven évvel ezelőtt elhunyt költőfejedelem valószínűleg látens homoszexuális volt. Ezzel a ténnyel - a kiváló kutató szerint - Pilinszky soha nem tudott megbékélni, élete végéig ólomsúlyú teherként nehezedett a sorsára. A művész vallásos meggyőződése miatt tarthatta összeegyeztethetetlennek életével a homoszexualitást. Soha semmilyen forrás nem beszélt arról, hogy Pilinszky férfival is létesített volna élettársi-szeretői kapcsolatot. A hálószobában azonban valószínűleg nem teljesített megfelelően - írja a librarius.hu. "János! Én ugyanúgy imádlak, mint szerelmünk hajnalán, de ezt a maszatolást az ágyban kérlek fejezzük be" - a fáma szerint ezt egykori felesége, a már említett Márkus Anna mondta a költőről még 1955-ben.

Akárhogy is, Pilinszky János az 1945 utáni magyar irodalom megkerülhetetlen, magányos óriása, aki sajátos lírájával egészen új minőséget teremtett. Tisztelegjünk emléke előtt egyik leghíresebb költeményével:

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

(Négysoros)

Leadfotó: facebook.com/tiszatajonline