Sztárok

Nem csitulnak a kedélyek: kőkemény kritikával reagált a Megasztár egykori zsűritagja Oláh Ibolya vádjaira

Tovább gyűrűzik a botrány a Megasztár első szériájával kapcsolatban. Tóth Vera után most a tehetségkutató volt zsűritagja, Pierrot is megfogalmazta a véleményét a felhozott vádakról.

Váratlan kijelentés

Mint azt a Femcafe.hu is megírta, a minap nagy visszhangot váltott ki Oláh Ibolya kijelentése: a Megasztár egykori felfedezettje állítja, a produkció manipulálta a nyilvános eredményt, magyarán nem Tóth Verának kellett volna megnyernie a legelső évadot. Az énekesnő emellett arra is kitért, hogy a megasztáros időszkban hozzá hasonlóan mások is nehezen viselték a lelki, illetve a fizikai megterhelést, így nincsenek túl jó emlékei a 2004-es műsorról. Egykori versenytársa szavai eljutottak Tóth Verához, aki értetlenül áll a vádak előtt, és határozottan cáfolja, hogy igaz lenne Oláh Ibolya állítása. „Sajnálom, hogy ennyi idő után sem tudta feldolgozni ezt, és hogy még mindig próbálja magának megmagyarázni, miért nem ő nyert. Emlékszem, akkora figyelem és szigor övezte a szavazást, hogy semmilyen módon nem lehetett belenyúlni” – fogalmazta meg gondolatait az ügy kapcsán Vera, hozzá hasonlóan pedig most a show egykori zsűritagja, Marosi Z. Tamás, művésznevén Pierrot is vitába szállt.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.