Mihalik Enikő elárulta tökéletes alakjának titkát: "Felhagytam mindenféle diétával" - Interjú

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, március 19-én került sor a Várkert Bazárban 17. alkalommal a Glamour Women of the Year gálára, ahol ezúttal hat kategóriában díjazták a kiemelkedő női teljesítményeket. Mihalik Enikő is jelen volt a rangos eseményen, akit töbek között az anyaságról, valamint tökéletes alakjának titkáról is kérdeztünk.

"Levedlettem az egómat, és arra koncentrálok, ami a legfontosabb"

Igazi sztárdömping volt az idei Glamour Women of the Year gáláján, ahol a hírességek szó szerint ellepték a Várkert Bazár épületét, hogy együtt ünnepeljék azokat a nőket, akik valami kiemelkedő dolgot tettek le az asztalra karrierjük során. Az év hősnőjének végül Iványi Orsolya menopauza edukációs aktivistát választották, az év ikonja Erős Antónia lett, az év írónője Szabó T. Anna, az év énekesnője Mihályfi Luca, az év üzletasszonya Molnár Dóra, az év színésznője pedig Márkus Luca lett. Nem volt tehát hiány felemelő pillanatokból, de a vendégek is legalább annyira érdekesek voltak, mint a jelöltek és a díjazottak. A világhírű magyar modell, Mihalik Enikő is a helyszínen gálázott, aki szívesen válaszolt pár kérdésünkre. Nézd meg a teljes interjút!

Milyen szettben érkeztél ma este?

Ezt a ruhát Kiss Márk magyar divattervező készítette. Pár napja fotóztuk Márkkal az ő kampányát, és amikor megláttam ezt a ruhát, akkor egyből beleszerettem, és megkértem, hogy kölcsönadja-e nekem ma estére.

Mit jelent számodra a Glamour Women of the Year gála?

Egyébként ez véletlen van így, most már két éve, hogy pont itthon vagyok, de természetesen eljövök, hiszen nekem a Glamour nagyon fontos. Ez volt az első magyar magazin, aminek a címlapján voltam, és tőlük kaptam meg életem első díjazását is. Ugye anno én a Women of the Year, Model of the Year díjat nyertem meg.

Gyönyörű vagy, és továbbra is bomba alakod van. Hogyan tartod formában magad?

Ami nagyon érdekes, hogy amióta megszületett a kislányom, azóta felhagytam mindenféle diétával, és azt vallom, hogy azt eszek, amit szeretnék, amikor szeretnék és amennyit szeretnék. Tehát ez az abszolút hallgatok a testemre metódus vált nekem most be. Ami nagyon jó, mert nagyon laza, nem kell odafigyelnem és szabadnak érzem magam. Illetve majdnem egy évvel ezelőtt elkezdtem rúdtáncolni, ami pedig visszaadta az erőnlétemet. Baromira megerősödtem, nagyon jól érzem magamat, és körülbelül tíz éve először most van újra kockás hasam.

Mit jelent számodra az anyaság?

Számomra az anyaság az életem legfontosabb dolga, és a legnagyobb kihívás, de a szó legpozitívabb értelmében gondolom ezt. Nagyon sokat tanított nekem, sokkal komolyabban veszem azóta önmagamat is, az életemet és a körülöttem lévő dolgokat. Megtanított arra, hogy az életemben nem én vagyok a legfontosabb ember, így levedlettem az egómat, és arra koncentrálok, ami a legfontosabb, ami pedig a kislányom.

A kislányod is kacsingat a modell pálya felé?

Képzeljétek el, hogy nemrég volt az első közös fotózásunk, és szegény meg volt sértődve, hogy kevesebb ruha jutott neki, mint nekem. Egyébként nemsokára ki fog jönni a kampány. Ez egy anyák napi kampány, és nagyon aranyos volt, tetszett neki, és azóta is akárhányszor mondom, hogy megyek találkozni Ádámmal, aki egy fotós, akkor kérdezi: "És megyünk fotózni?", tehát nagyon éli. Én még nem vagyok benne annyira biztos, hogy ez egy jó ötlet, de majd meglátjuk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.