Nem csitulnak a kedélyek: kőkemény kritikával reagált a Megasztár egykori zsűritagja Oláh Ibolya vádjaira

Mindent cáfol

„Mindazonáltal elsősorban az ő segítésére tettem javaslatokat a dalokkal kapcsolatban, amikből minden egyes alkalommal ő maga választott (hangsúlyozom: miután neki nem volt semmilyen ötlete). Ez annak idején köztudomású és »elfogadott« volt, mint olyasmi, ami a »nehéz természetével« együtt jár. Ha tehát emlékezetes performanszai voltak, azokhoz ilyen módon akaratlanul is hozzájárultam. (Talán volt, hogy megköszönte.)” – folytatta Pierrot, aki szerint az interjúban az énekesnő teljesen más színben tünteti fel az akkori körülményeket. Bejegyzése végén még egyszer nyomatékosította, hogy cáfol minden olyan vádat, amelyet Ibolya a Megasztár kapcsán felhozott – s mint azt a posztjában is elmagyarázta, már nem dolgozik a szakmában, ennek ellenére az igazságtalanság miatt úgy érezte, fel kell szólalnia. A teljes nyilatkozatot erre a linkre kattintva tudod megtekinteni.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A TV2 hajdani zenés tehetségkutatójának felfedezettje egy YouTube-beszélgetés során emlékezett az egy évtizeddel ezelőtti eseményekre.

Leadfotó: Facebook/ Oláh Ibolya

Oldalak

Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.