Sztárok

Nagyszerű hírről számolt be Cseh Laci – Hatalmas az öröm!

Hatalmas a boldogság! Hamarosan érkezik Cseh Laci és felesége, Diána „kis csodája”.

Napok kérdése és teljes lesz a Cseh család

Cseh Laci és felesége, Diána életében már megkezdődött a visszaszámlálás új családtagjuk érkezéségig. A bajnok úszónk és gyönyörű felesége izgatottan várják kisbabájuk érkezését, Cseh Laci pedig még szeretett hobbijáról is hajlandó lemondani a család érdekében.

„Imádok horgászni, ha időm engedte, még aktív úszó koromban is rendszeresen részt vettem a különböző pecaversenyeken. Most még erről a hobbimtól is lemondtam, mert első a család”

– nyilatkozta a Borsnak.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az úszó és felesége hét évig próbálkoztak a családalapítással, most végre érkezik a trónörökös. A négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres olimpiai bronzérmes, kétszeres világbajnok és többszörös Európa-bajnok úszó és természetgyógyász felesége, Cseh Diána immár 14 éve alkotnak egy párt, 2015-ben volt az esküvőjük.

Cseh azt is elárulta, hogy még a vizes világbajnokságra sem látogat ki a Duna Arénába, bár ennek hátterében nem csak születendő kislánya áll.

„Csak a televízióban nézem az eseményeket, itthon drukkolok a képernyő előtt. Bevallom, nekem még nagyon korai volna a helyszínen, testközelből figyelni az eseményeket. Még nem telt el annyi idő a visszavonulásom óta, hogy ne jusson eszembe, milyen érzés volt anno, itthon, magyar közönség előtt rajtkőre állni és megküzdeni a világ legjobbjaival”

– magyarázta.

Nem mindennapi kérést intézett Katalin barátaihoz azelőtt, hogy ő és Vilmos bejelentették volna a világnak eljegyzésüket.

Leadfotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!