Teljesen elhagyta magát a Nicsak, ki beszél sztárja: Kirstie Alleyre már rá sem ismerni, hihetetlen, mennyire megváltozott

Bizonyára te is emlékszel még a nagysikerű Nicsak, ki beszél!-trilógiára, és tisztán élnek az emlékezetedben a szereplők is, legalábbis az akkori énjük – nos, a film anyukája, Mollie, azaz Kirstie Alley alaposan megváltozott az évek során, már rá sem ismerni

A sikerfilm, amely letarolta a világot

„Mollie, a nagyszájú könyvelő gyermeket vár a főnökétől, aki hallani sem akar a dologról, és eszében sincs elválni a feleségétől. A kilátástalannak tűnő jövő ellenére a nő megtartja a babát, s hamarosan megszületik a kis Mikey. Ám a gyermek születése után Mollie-nak segítségre van szüksége, ezért épp kapóra jön James, a kissé infantilis taxisofőr, aki szívesen vigyáz a kisfiúra. És miközben Mollie a megfelelő apát keresi gyermeke számára, Mikey már kis választotta magának Jamest. De hogyan hozza a felnőttek tudtára?” – írja a film tartalmáról a port.hu. Nos, remekül összefoglalták a cselekmény lényegét, a legkülönlegesebb szálat azonban kihagyták a leírásból: a kis Mikey már az anyaméhben elkezdi kommentálni az eseményeket, születése után pedig még több véleményt hallhatunk tőle gondolatain keresztül egészen addig, amíg meg nem tanul beszélni. A nem mindennapi sztori tehát belopta magát az emberek szívébe, az 1989-es romantikus vígjátéknak így négy évvel később jött is a folytatása, a Nicsak, ki beszél most!, amely részben Mikey-nak testvére született, méghozzá egy kislány, így az ő gondolatait hallhatjuk éppen szétesőfélben lévő családjáról. James szerepét John Travolta, míg Mollie karakterét Kirstie Alley játszotta mindkét filmben – utóbbi igencsak megváltozott az évek alatt, galériánkban mutatjuk, mennyire!

Íme a Nicsak, ki beszél! film boldog családja, James, Mollie és a kis Mikey, aki a második részben már testvért is kapott. A nézők imádták a szereplőket és a játékukat, az idő azonban nem kedvezett nekik.
Kattints a további képekért!

Sage Stallone tragikusan fiatalon, csupán 36 évesen vesztette életét – halála körül a mai napig rengeteg a rejtély, boncolási jegyzőkönyvéből azonban viszonylag sokat meg lehet tudni arról, mi is okozhatta a tehetséges férfi vesztét.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
A hétvégén 31.alkalommal került megrendezésre a FeHoVa kiállítás, ahol Stohl András több programnak is a műsorvezetője volt. A Jászai Mari-díjas színész elárulta, hogy a vadászat milyen szerepet tölt...
Sztárok
Egyszerűen hihetetlen, hogy a csinos színésznő idén novemberben már a 63-at tölti majd - nos, Demi a vörös szőnyegen ismét bebizonyította, hogy jó pár évet letagadhatna a korából.
Egészség
Mostanság eléggé elszállt a tojás ára, szóval egyáltalán nem mindegy, hogyan tároljuk ezt az alapanyagot.
Sztárok
Billie Lourd nem csupán szakmáját tekintve lépett édesanyja és nagymamája nyomdokaiba, de belőle is hasonlóan szép nő vált felnőtt korára, mint híres elődjeiből.
Lifestyle
Létezik két gyakori zöldség, amelyet soha nem szabad egymás mellé tenni, mert egymásra gyakorolt hatásuk miatt mindkettő gyorsabban tönkremegy.
Lifestyle
Az asztrológiában úgy tartják, a Skorpió az első olyan szellemi jegy a zodiákusok közül, ahol a Víz elem megszilárdul, vagyis jéggé válik. Azonban ezalatt a jeges páncél alatt talán a legmélyebb...