Sztárok

Ilyen felvételt még sosem láthattunk: egyetlen fotón szerepel Nagy Ervin mindhárom lánya, a rajongók olvadoznak a hölgykoszorútól

A jeles magyar színész varázslatos ajándékkal kedveskedett tisztelőinek.

Három lánygyermek büszke apukája

Igazán népes családdal büszkélkedhet a neves magyar színművész, a 46 esztendős Nagy Ervin. A híresség, aki megannyi színházi, filmes és tévés szerepével alkotott már maradandót, csaknem tíz évig élt házasságban Váczi Rozival, 2010-ben pedig világra jött kislányuk, Lola. A szülők 2016-ban elváltak, Nagy Ervin azonban nem sokáig maradt facér, hamar rátalált a szerelem, méghozzá nem más, mint a Testről és lélekről című Oscar-jelölt magyar film főszereplője, Borbély Alexandra személyében. A két színművész szinte az első percben egymásba habarodott, 2019-ben el is jegyezték egymást, esküvőjükre azonban - az elhúzódó koronavírus-járvány miatt - csak két évvel később került sor. Borbély Alexandra tavaly ikrekkel ajándékozta meg a színművészt: Franciska és Elza a közkedvelt házaspár szeme fénye. Nagy Ervin tehát immáron három leánygyermekkel büszkélkedhet, akiket a közönség még sosem láthatott egyetlen fotón. Most azonban ez is megtörtént. Lapozd fel galériánkat a varázslatos felvételért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A sztárbaba idén februárban látta meg a napvilágot, s a büszke szülők most először mutatták meg a nyilvánosságnak.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.