Elképesztő dolgot művelt Meghan Markle exférjével: ezt küldte a hercegné postán a férfinak

A küldemény

Meghan Markle a pletykák szerint nem húzta az időt azzal, hogy normális körülmények között vessen véget a házasságának: miután teljesen eltávolodtak egymástól férjével karrierjük miatt, Meghan fogta a gyémánt eljegyzési gyűrűjét, és egész egyszerűen postán visszaküldte azt Engelsonnak ezzel jelezve a férfi számára, hogy köztük mindennek vége. Trevort enyhén szólva is megviselte a szakítás: bár már korábban elköltözött Meghantól, így nyilván tisztában volt azzal, hogy házasságukkal probléma van, a postai csomag mégis meglepte őt, ugyanis Engelson ekkor még nem adta fel a reményt, és szerette volna megmenteni házasságukat. „Miután Meghan ilyen kegyetlen módon szakított vele, Trevor úgy érezte magát, mintha szíven szúrták volna őt: egy jelentéktelen, eldobható férfinak látta magát, aki feleslegessé vált annak a nőnek, akit a világon mindennél jobban szeretett” – árulta el Andrew Morton királyi szerzőnek Engelson egyik barátja. A producer azonban akkor sem fordult az egykori színésznő ellen, amikor megtudta, hogy Meghan Harry herceg mellett találta meg a boldogságot: habár fájt neki, hogy exneje ismét szerelmes, kettőjük titkait és kapcsolatuknak részleteit nem adta el a sajtónak, pedig megtehette volna bosszúból vagy a tetemes mennyiségű pénz miatt, amit neki ajánlottak. Harry és Meghan házassága viszont úgy fest, még mindig töretlen, és nem jut arra a sorsa, amilyenre Markle és Engelson frigye – a hercegi pár épp ma ünnepli harmadik házassági évfordulóját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bubik István Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész tragikus körülmények között vesztette életét mindössze 46 évesen – halálakor két nő gyászolta.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.