Gyász: Elhunyt az Álomhajó sztárja – rejtély övezi halálának okát

81 éves korában elhunyt Heide Keller német színésznő, akit sokan az Álomhajó című német filmsorozatából ismerhettek.

Heide Keller 1939-ben született Düsseldorfban. A színiiskola elvégzését követően több német színházban dolgozott, majd inkább a tévés megjelenéseket választotta. Az Álomhajó mellett játszott a Derrick és a Rosamunde Pilcher című sorozatokban is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

38 éven át szolgálta az Álomhajót

A sorozat első adásától kezdve egészen 2018-ig játszott filmekben.

"Heide Keller televíziós történetet írt. Beatrice, a fő utaskísérő szerepében 38 éven át volt az Álomhajó fedélzetének jó szelleme, ami rekord." – emlékezett meg róla Heike Hempel, a ZDF programigazgatója.

"Egyetlen egy színésznő sem alakított ilyen hosszú ideig sorozatszerepet. Segített a forgatókönyvírásban, fejlesztette figuráját, és egy német kultikus figurává vált. Nagyon fog hiányozni" - tette hozzá az igazgató. – „Csodálatos karizmájával és kedves modorával elbűvölő televíziós estéket biztosított a közönségnek, és gazdagította a vele dolgozó kollégákat a kamera mögött."

80 epizód, 36 év és négy kapitány után a német televízió egyik legrégebbi sorozatfigurája távozott a hajóról.

A pénteken bekövetkezett halálának okáról nincsenek részletesebb információk, azonban ismert, hogy Heide Keller hosszú évek óta szenvedett betegségben, és a színésznő soha nem akarta elárulni, hogy pontosan mi is az. Heide Kellernek nem volt gyermeke, de két komoly kapcsolata is volt. Egyszer Thomas Härtnerrel, majd Hans von Borsody színészekkel, de egyik sem volt sikeres. A közelmúltig Keller Bonnban élt.

leadkép: instagram

Oldalak

Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.