Sztárok

Hőssé vált az olimpián Márton Anna, aki sérülten is a végsőkig küzdött

Hőssé vált

Márton nem feküdt kés alá térdsérülése után, más módszerekkel gyógyult: az operáció helyett orvosi tanácsra inkább megerősítette a térd környéki izmokat. Ez annyira sikeres volt, hogy idén márciusban ő nyerte meg a budapesti Világkupát.

Hétfőn került sor Márton Anna első meccsére a tokiói olimpián, a tragédia pedig nem sokat váratott magára. Az argentin Marija Belen Perez Maurice elleni asszóban 4-4-es állásnál egy rossz mozdulat következtében kiugrott a térde. Akkor úgy tűnt, hogy számára véget ér az olimpia, Márton azonban összeszorított foggal, a hatalmas fájdalommal dacolva visszament a pástra, és legyőzte ellenfelét, ezzel pedig a legjobb 16 közé jutott. Majd elmondása szerint bevett egy marék fájdalomcsillapítót, hogy folytatni tudja a vívást.

Még két győzelmet ért el. Előbb a dél-koreai Csoj Szu Jeonnal találkozott, és nagy csatában legyőzte az ázsiait 15-12-re, majd a négy közé jutásért a teljesen ismeretlen üzbég Zajnab Gyajibekovával csapott össze és nyert 15-11-re.

Az olimpiai elődöntőt a veteránnak számító orosz Szofija Velikaja vívta, az összecsapás elején Márton Anna 3-0-ra elhúzott, de ezután fordult a meccs, amiben a zsűri elfogultsága is szerepet játszott. Végül Márton Anna 15-8-ra elvesztette az asszót. Utána látszott, hogy bántja a vereség, de az is, hogy nagyon bosszantotta a mérkőzésvezető részrehajlása.

A bronzmeccsen a francia lány Manon Brunet volt az ellenfele, aki nem volt ismeretlen Mártonnak, hiszen hasonló koruk miatt sokat vívtak már egymás ellen, többek között a 2016-os riói olimpián is azért nem jutott a magyar kardvívó a legjobb 8 közé, mert a második fordulóban kikapott francia versenytársától és kiesett. Most mindkettejük számára óriási volt a tét, mert csak a győztes kaphatott érmet és állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Végül Brunet 15-6-ra legyőzte Mártont, aki ezzel a negyedik helyen végzett.

Az asszó után Márton Anna elmondta, nagyon sajnálja az elveszített bronzmérkőzést, amit véleménye szerint elizgult. „Sajnálom, hogy nem sikerült. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék. Nehéz egy vesztes elődöntő után a bronzmeccsre felállni. Úgy érzem elizgultam. Abszolút le voltam blokkolva az elején, fejben nem voltam ott, sajnos. Nagyon örülök, hogy ennyien szurkoltak nekem, és remélem nem okoztam nagy csalódást. Biztos, hogy most rehabilitációval fog telni a következő nap, de szeretnék csapattal javítani ezen a negyedik helyen” – idézte az Origo Márton Anna az M4Sportnak adott nyilatkozatát.

Márton Anna és Manon Brunet a tokiói olimpia egyéni női kardvívó bronzmérkőzésén

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.