Teljesen megváltozott az egykori, botrányairól elhíresült gyereksztár: 38 évesen már rá sem ismerni, gyönyörűbb, mint valaha

A 2000-es évek egyik legnépszerűbb tinisztárja úgy tűnik, hogy végleg maga mögött hagyta lezüllött életét, ma pedig már teljesen egészséges, boldog, és egyszerűen ragyog, amit ékesen bizonyított az Oscar after partyján is a minap.
Jól áll neki a boldogság
Lindsay Lohant gyerekként ismerte meg a világ, ám a színésznő óriási mélyrepülésbe kezdett pár évvel később mind karrierjét, mind pedig külsejét illetően – szerencsére mára már újra a régi, és élete formájában van, az Oscar-gála after partyján pedig kétségkívül ő volt az egyik legszebb vendég tökéletes megjelenésével. A sminkje, a frizurája, valamint a ruhája is kifogástalan volt, a boldogság pedig csak úgy sugárzott róla, ami talán nem is meglepő, hiszen Lohan látszólag egy nagyon szeretetteljes házasságban él, 2023-ban pedig megszületett férjével közös gyermeke is, egy fiú, Luai. Egy biztos: jót tettek az egykori tinisztárnak az évek, és úgy tűnik, végleg visszatalált magához a csinos amerikai sztár – galériánkban mutatjuk, hogyan tündökölt a Vanity Fair idei Oscar partyjának vörös szőnyegén!
Leadfotó: Getty Images