Lelki wellness Geszti Péterrel – nagyinterjú

 

Péter: Egyértelműen az én ízlésemet tükrözi, de nem tudtam összerakni azok nélkül, akikbe kapaszkodtam. Nekem nagyon fontos az életemben Erdélyi Peti, aki a Jazz+Az-nak volt a billentyűse, ő lett a zeneszerzőm. Néhány dalt a Balkan Fanatik-os srácokkal raktunk össze. Gőz Laci, aki a kiadóm, a Jazz+Az-ban is játszott, ő a Dés Lacinak is nagy zenész barátja. Másik generáció tulajdonképpen, de nagyon érdekes pasi, mert ő rakja össze a Nemzeti Vágtának is a rendezvény részét, ő építi a pályát, ő a koncertek szervezője, nagyon sokoldalú ember. A Laci is jó ízlésű pasi, és ők meg szoktak menteni engem a saját tévedéseimtől. Ők segítettek összerakni ezt a nagy zenekart, ami nem volt egyszerű.

 

 

Péter: Majd meglátjuk, most jönnek be a különböző felkérések. Biztos, hogy nem lesz nagyon könnyű elindítani, de azt gondolom, hogy helye van a zenei világban, és van egy pici rés, amit a Gringo Sztár jól befog tölteni. Nemrég volt az első szabad koncertünk, ami nagyon jól sikerült. Szerintem az a fajta szándék, hogy jó energiájú dolog, pozitív, táncolható, és nem a tiniknek szól a Gringo Sztár, hanem 30 felettieknek szól, működni fog. A Jazz+Az-os emlékeim is azt mondják, hogy legalább egy fél- egy év kell egy ilyen zenekarnak, amíg elfogadják, megismerik, megszeretik. Most a lemezre koncentrálok, ami október közepén fog kijönni.

 

 

 

Részben a te nevedhez kapcsolódik az ARC óriásplakát kiállítás is. Hogy éled meg, hogy idén nem sikerült létrehozni?

Péter: Pár évvel ezelőtt volt egy olyan tematikánk, hogy élni és túlélni Magyarországon. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire aktuális lesz a mi esetünkben is. Ugyanaz történt az ARC-al, mint más olyan szervezettel, akik nem okvetlenül a teljes profit maximálás szellemében működtek. Az a kicsi szponzorációs pénz, ami volt a piacon, az eltűnt onnan, és így az ARC - ami ingyenesen rakja össze a kiállítást -, nem tudott olyan anyagi hátteret teremteni az idén, hogy ezt létrehozzam. Igazából nem panaszkodni kell ilyenkor, hanem keresni a megújulás útját. Ezen rajta vagyunk, szerintem jövőre lesz.

 

 

Péter: Ha a Jégkorszak 4-re gondolsz, az jön elvileg.

 

 

 

Péter: Igen, igen. Szóltak, hogy jön, de még nem ért ide. Számomra a zene is új szerepet jelent most.

 

 

 

Péter: Igen, ez a jó benne. Azt mondják a munka pszichológusok, hogy nem árt, ha 7 évenként váltasz munkahelyet. Hogy ne kopjál nagyon bele, és ne csak a klisék szerint élj. Mondjuk nálam sokkal sűrűbben szokott jönni a váltás, de ehhez egy másfajta lelki állapot is szükséges, és egy másfajta hétköznapi rutin. Most nagyon jól érzem magam benne, egyrészt újra újszerűnek hat, másrészt pedig sikerült egy újfajta zenei identitást megteremteni. Nem arról szól, hogy összeraktam a régi zenekarjaimat, és velük megyek vidékre haknizni, hanem sikerült valamit összerakni, amiben nagyon hiszek és tetszik. Azt gondolom, ha nekem tetszik valami, akkor van esély, hogy másokat is elérjek vele. Remélem, ebben megtalálom a helyemet. Mindig azt szoktam mondani, hogy a színészek és a zenészek, meg valószínűleg a képzőművészek is mind a gyermekkorukat élik bizonyos értelemben, és ebbe a fajta gyerekkorba visszalépni nagyon jó. Egész életünkben mindannyian arra a fajta szeretetre és szabadságra vágyunk, amit gyermekkorunkban megkaptunk. Az összes felnőtt, aki meghülyül, az azért hülyül meg, mert ezt elveszíti valahol, és semmiben nem találja meg. Szerintem azok a boldog emberek, akik ezeket vissza tudják idézni valahogy: vagy megkapják a szeretetben, odafigyelésben, vagy abban az inspirációban, amit a munkájuk jelent számukra. Nálam ennek a legbiztosabb módszere, hogy újból zenélek.

 

 

 

 

Péter: Nem szakadok szét, ezek beállt dolgok. Nem kell mindent a nulláról működtetni, hanem csak egy kicsit kell hozzá nyúlni, és utána hagyni, hogy fusson. A Gringo egy nagy új munka volt, január óta gyakorlatilag 5 hónapon keresztül dalokat írtunk, utána hangszereltünk, stúdióztunk. Szóval rengeteg meló volt vele, de ez a legörömtelibb része, azt szerettem mindig a legjobban. Persze, többet kéne otthon lenni, de az ember mindig szembesül azzal, hogy mindennek van ára. Van mindenben egy fizikai törvényszerűség, és ha az ember saját magával foglalkozik, vagy az új dolgaival, akkor annak az az ára, hogy kevesebbet látja a gyerekeit. Aminek pedig az az ára, hogy később esetleg nehézségei lehetnek a családban. Próbálok egy harmonikus irányt belőni, hogy sikerül-e vagy nem, azt megint csak a jövő mondja meg.

 

 

 

Péter: A magánéletemmel teljes mértékben, a közérzetemmel pedig egyáltalán nem. De ebbe az általános közéleti depresszió játszik bele, ami úrrá lesz majdnem mindenkin. Ettől azért kicsit mentesít a saját munkám és az új zenei játék, de nem lehet kicsukni a külvilágot, attól hogy az ember magára zárja a próbaterem ajtaját, vagy hangosra állítja a basszusgitárt. Azzal elégedett vagyok, hogy sikerül egy újabb átmenetet csinálni az életemben, de igazából az elégedettség, mint fogalom az viszonylag ritkán jut eszembe. A Nemzeti Vágtára is büszke vagyok, azt gondolom, hogy 10 év múlva ez lesz a legnagyobb rendezvény az országban.