Sztárok

Hónapokig kórházban kezelték a Sztárban sztár leszek! felfedezettjét: így érzi magát jelenleg a 21 éves énekesnő

Krizsán Lili januárban döntött úgy, hogy kórházba vonul és mindent megtesz azért, hogy kigyógyuljon az anorexiából: a fiatal énekes most elhagyta a terápiás kórházat és elárulta, hogy érzi magát jelenleg.

Évek óta komoly lelki problémákkal küzdött

Krizsán Lili, a Sztárban sztár leszek! című műsor fiatal felfedezettje január elején vallotta be, hogy évek óta komoly lelki problémákkal küzd, amely odáig fajult, hogy elkezdte a testét is sanyargatni. Mint azt korábban elárulta, nem szerette magát, így úgy gondolta, a fogyás majd segít abban, hogy elfogadja magát, ám ez nem így lett. „Először elhagytam a lisztet, a cukrot, majd szépen lassan minden mást, végül ott tartottam, hogy néha ettem egy kis répát, almát és salátát. Semmi mást. A legrosszabb állapotomban 39 kiló voltam, de kórházba 44 kilósan kerültem nemrég, bár akkor sem voltam jobban. Fáradékony voltam, ingerlékeny, szorongtam, bebörtönzött lelkileg ez az egész” – nyilatkozta akkor, Instagram posztjában pedig részletesebben is kifejtette, min ment keresztül, és miért is vonult kórházba. „Eltökélten hajtok a céljaim felé és most ez kell hozzá. Sokszor nehéz, sokszor küzdök magammal, nem alszom. Van hogy sírok az étel felett, mert tudom, hogy ennem kell és hatalmas harc néha egy-egy falat, de itt vagyok, kitartok és nem fogom feladni. Meg fogok gyógyulni és utána egy új élet veszi kezdetét, avagy folytatódik onnan, ahol abbahagytam néhány hónappal ezelőtt… Alig várom, hogy újra mikrofon előtt álljak…Azt tegyem, ami a legboldogabbá tesz és hogy többet ne ez a „butaság” uralja az életem” – fogalmazott hosszasan januári bejegyzésében, mielőtt megkezdte volna terápiáját a kórházban, amit most végre elhagyhatott.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.