Sztárok

Kristen Stewart a V magazin címlapján - Képekkel

Kristen Stewartot az a megtiszteltetés érte, hogy a V magazin 2013-as tavaszi címlapján ő fog szerepelni. A képek már elkészültek és hamarosan mindenki a kezében tarthatja majd az újságot és csodálhatja a gyönyörű színésznőt.

Az Alkonyat filmek sztárja, Kristen Stewart fog szerepelni a V magazin 2013-as tavaszi címlapján, így most minden férfiszem megcsodálhatja a bájos színésznőt, bár nem olyan formában. A képek inkább művészien sikerültek, mint szexin, de ez senkit ne keserítsen el. Kristenen egy fehér felsőt és egy sötét színű nadrágot visel, ám a legtöbb képen inkább felsőteste és arca került előtérbe. Az egyik kép azonban kissé ijesztőre sikeredett, hiszen a hosszú fehér ruha, a sápadt bőre és a lelógó, hosszú haja némileg a Kör című horrorfilm félelmetes főszereplő kislányát, Samarát juttathatja eszükbe.

Kristen az olvasókkal természetesen a fotózással kapcsolatos tapasztalatait is megosztja: „Rájöttem, hogy teljesen el tudsz zárkózni az élettől, csupán körbe kell zárnod magad falakkal. Ez egy nehéz dolog. Az emberek nem látnak be, te pedig nem látsz ki. Félelmek nélkül egyszerűen jól érzem magam. Mindig ugyanazt mondom: ez nem arról szól, hogy merész legyél, hanem hogy elfogadjuk és használjuk a félelmeinket”.

A színésző jelenlegi filmjével kapcsolatban a következőket mondta: „Tehettem volna bármit, bármilyen szerepet játszhattam volna. Marylou egy figyelemreméltó karakter. Amikor tinédzser vagy, megnyomorítanak téged ezek az évek, át kell manőverezned rajta. Mindenfélét kérdezel, azt hiszed, minden rendben van, és nem gondolod, hogy bármi rossz dolog történhet. Én 22 éves vagyok, azonban Marylou, mindössze 15 évesen indította el ezt az egészet.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nézdd meg Kristen többi képét is!

Fotó: justjared.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...