Kosztolányi Dezső halálos beteg volt, amikor belépett az életébe az új szerelem: ezzel a nővel csalta a feleségét a legendás költő

Kosztolányi Dezső halálos beteg volt már, amikor az új szerelem betoppant az életébe. Hiába ápolta őt a felesége, Harmos Ilona, a író-költő óriás szíve valaki másért dobogott.

Felesége mellett sem vetette meg az élvezeteket

1885. március 29-én látta meg a napvilágot Szabadkán Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat nemzedékének egyik meghatározó alakja. 1910 telén találkozott először Harmos Ilona színésznővel a Vígszínház egyik bemutatóján, három évvel később pedig feleségül vette. S noha nagyra tartották egymást, házasságuk sosem volt igazán boldog, ráadásul Kosztolányi családapaként sem tudott lemondani bohém életstílusáról, hitvese mellett más hölgyek ágyában is megfordult – egyik leghíresebb szeretője a Bécsben és Münchenben már ismert színésznő, Bulla Elma volt. Rajongtak érte a nők, megjelenésével és intellektusával bárkit levett a lábáról, számára azonban fontos volt, hogy kiszemeltje értelmiségi legyen. Kosztolányi az 1930-as évek közepén szembesült igazán a múlandósággal, hiszen ekkor már súlyos rákbetegségben szenvedett, s bár felesége végig támogatta őt a legnehezebb órákban is, a költő képtelen volt lemondani az új szerelemről. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A nagyközönség A Pál utcai fiúk című regénye okán ismeri - ami nem is csoda, hiszen a mű általános iskolai kötelező olvasmány -, az igazi népszerűséget és elismertséget azonban színdarabjai hozták meg a 145 évvel ezelőtt született Molnár Ferenc számára, aki szeszélyes, bohém, kiszámíthatatlan művész hírében állt egészen 1952-ben bekövetkezett haláláig.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...
Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.