Sztárok

Kate Winslet 46 éves lett: a Titanic sztárján egyszerűen nem fog az idő vasfoga – Így néz ki most

A színésznő méltósággal öregszik, és azon kevesek közé tartozik, akik természetesen, különböző beavatkozások nélkül is csodásan néznek ki az idő múlásával.

A hírnév ára

Kate Winslet 1975. október 5-én látta meg a napvilágot Angliában, és nem kellett sokáig várnia, hogy bekerüljön a filmezés világába, 19 évesen ugyanis Peter Jackson már főszerepet osztott rá a Mennyei teremtmények című filmben. Kate tehetségére e film után hamar felfigyeltek a nagyobb rendezők is, amelynek meg is lett az eredménye: a színésznő immáron Oscar-díjjal, három BAFTA- és Screen Actors Guild-díjjal, valamint négy Golden Globe-díjjal is büszkélkedhet. Több sikerfilmhez is a nevét adta, hiszen ha a Kate Winslet név szerepelt a film végén a stáblistán, az az alkotás garantáltan valamilyen elismerésben részesült. Olyan nagysikerű filmekben szerepelt, mint az Értelem és érzelem, a Sade márki játékai vagy éppen az Iris – Egy csodálatos női elme, azonban a legtöbben a Titanic női főszereplőjével azonosítják őt a mai napig, Rose karakterét pedig azóta sem sikerült lemosnia magáról, pedig 1997 óta számtalan alkotásban játszott már. Kate így minden bizonnyal örökre Rose DeWitt Bukater marad az emberek fejében, amit ő minden bizonnyal annyira nem bán, hiszen a Titanic húzta meg számára az áhított világhírnevet, ami a csúcsra, a legnagyobbak közé repítette őt. A film óta már eltelt több mint 24 év, az akkor 22 éves Winslet pedig immáron 46. életévét töltötte be – a színésznő azonban mit sem változott a Titanic óta, ezt pedig jól bizonyítják a róla készült legfrissebb képek, ahol Kate csak úgy ragyog. Galériánkban mutatjuk!

Valljuk be őszintén, mind sírtunk már a Titanicon, ami nem meglepő, hiszen egy elképesztően romantikus filmről van szó, tragikus végkimenetellel. Kate Winslet és Leonardo DiCaprio alakítása pedig egészen zseniálisra sikerült - így festett 1997-ben Kate mindössze 22 évesen.
Kattints a további képekért!

50 éves lett az 1994-es Euróvízió magyar sztárja. Bayer Friderika szerezte eddig hazánk legjobb helyezését a rangos európai dalfesztiválon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.