Sztárok

A hamarosan nagykorúvá váló holland hercegnő vallomása: nem áll készen az uralkodásra

Soha nem hallott információk derültek ki Amália Katalin hercegnőről, a holland trón várományosáról egy frissen megjelent életrajzi könyvben.

Szívesen elcserélné a koronát

Katalin Amália hercegnő, a holland trón örököse december 7-én betölti a 18. életévét, ezzel pedig hivatalosan is nagykorú lesz. Vilmos Sándor holland király és felesége, Máxima hercegné legidősebb lánya nagy népszerűségnek örvend hazájában, de pár hónapja nemzetközileg is nagy szimpátiát váltott ki azzal a lépésével, hogy önként lemondott arról a pénzösszegről, ami felnőtté válásakor automatikusan járna neki, egyfajta zsebpénzként. Akkor azt mondta, kényelmetlenül érezné magát, ha lényegében a semmiért elfogadná a jelentős összeget, ezért amíg nem kezdi meg hivatalos teendőit, nem kér fizetséget sem.

Mindez azonban reményei szerint még nem következik be egy ideig, egy újonnan megjelent, hivatalos biográfia alapján ugyanis Katalin Amália még egyáltalán nem érzi felkészültnek magát ahhoz, hogy uralkodó váljék belőle, noha elkötelezett az iránt, hogy élete végéig a hazája szolgálatába álljon. A kötetben számos egyéb, eddig nem ismert információ derül ki a hercegnőről, ezeket a Reuters listázta.

A részletekért lapozd fel a galériánkat!

Katalin Amália eddig jószerével a nyilvánosság kizárásával élte az életét, de hamarosan hivatalosan is véget ér a gyermekkora, ezzel pedig az jár, hogy egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a holland királyi család teendőiből, idővel pedig ő lesz az ország uralkodója is.
Kattints a további képekért!

A walesi herceg a hétvégén ünnepelte a 73. születésnapját, de kicsit olyan, mintha erről az egész királyi család megfeledkezett volna…

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!