Veszélyben Károly? Aggódnak a király egészségéért, egy komoly betegség leselkedhet a frissen koronázott uralkodóra

Az élő Nostradamus jóslata szerint III. Károly királynak nagyon vigyáznia kell magára, ha el akar kerülni egy súlyos kórságot, ami nemcsak trónját, de egész életét is veszélyeztetheti.

Súlyos gondokkal küzdhet

A frissen koronázott III. Károly egészsége már több alkalommal is szóbeszéd tárgyát képezte az emberek között, nem véletlenül: a 74 éves király legutóbb vörös, duzzadt ujjai miatt került a címlapokra, a nép aggodalmát pedig csak tetézte, hogy az uralkodó több fotón is dugdosta kézfejét, ami gyanúra adott okot. Azóta már kiderült, hogy Károlynak valószínűleg nincsenek komoly egészségügyi gondjai ujjait illetően, és vélhetően csak a vizesedés okozza kézfejének furcsa kinézetét, ez a probléma azonban teljesen természetes a szakemberek szerint az ő korában. Vitathatatlan viszont a tény, hogy 70 felett az emberek bárhogy is vigyáznak az egészségükre, szervezetük nem biztos, hogy minden betegséggel és kórsággal képes felvenni a harcot, így van ez Károly esetében is: az élő Nostradamus, a brazil Athos Salomé szerint a királyra súlyos egészségügyi problémák leselkednek, melyek hamarosan elhatalmasodnak rajta, ha nem figyel oda és vigyáz jobban magára. A férfi azt is elárulta, milyen gondokkal kell megküzdenie a jövőben az uralkodónak, sokan pedig hitelt is adnak a szavának, hiszen Salomé előre látta a koronavírus terjedését, Erzsébet királynő halálát, valamint azt is, hogy Elon Musk megvásárolja majd a Twittert, ezek a jóslatai pedig mind be is következtek. Galériánkban olvashatod a részleteket!

A brazil Nostradamusnak is nevezett jós arra szólította fel az interneten keresztül Károlyt, hogy legyen éber, ha békében és egészségesen akar uralkodni a jövőben, ugyanis aggasztó betegségek is leselkedhetnek rá, melyek akadályozni fogják őt munkája elvégzésében, ezáltal pedig nem csupán trónja, de egész élete is veszélybe kerülhet.
Kattints a további képekért!

A királyi család több rajongója is úgy gondolja, Károly szándékosan nem mutatja a kezeit a róla készült friss fotókon, ezzel pedig súlyos betegségét leplezi a feltételezések szerint.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Mielőtt nekivágnál a tavasz utolsó hónapjának, dolgoztasd meg az agytekervényeidet, hogy a közelgő nyárra ne csak a tested, de a szellemed is felfrissüljön!
Lifestyle
Új trend robbant be a fitnesz világába, ami nem igényel sem drága edzőtermi bérletet, sem bonyolult koreográfiákat – csak egy hátizsákot és egy kis elszántságot.
Lifestyle
Frissen túl vagy egy szakításon, de már motoszkál benned a gondolat, hogy ideje lenne újra randizni? Várj egy picit, és figyeld magad: ez a 3 jel megmutatja, tényleg készen állsz-e arra, hogy újra...
Lifestyle
Nincs is rosszabb annál, mint amikor nem kívánt vendégekkel találjuk szembe magunkat az otthonunkban, különösen, ha aprók, szőrösek és a szemétből esznek.
Lifestyle
Még most sok emberben van gyász Ferenc pápa halála miatt, de hamarosan meg kell választani az új egyházfőt. A jelöltek között ott van Erdő Péter neve is.
Sztárok
Múlt szombaton, 10 órakor kezdődött a szertartás, melynek keretében örök nyugalomra helyezték a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát a római a Santa Maria Maggiore-bazilikában - Ránija királyné is...