Nagy a baj? Baljós dolgot szúrtak ki az emberek Károly fotóján, az uralkodó többek szerint nagyon beteg lehet

A királyi család több rajongója is úgy gondolja, Károly szándékosan nem mutatja a kezeit a róla készült friss fotókon, ezzel pedig súlyos betegségét leplezi a feltételezések szerint.

Aggódnak az alattvalók

Két nap múlva sok-sok évnyi várakozás után végre korona kerül Károly, valamint felesége, Kamilla fejére, méghozzá egy nagyszabású koronázási ceremónia keretei között. Május 6-án tehát az egész világ szeme Londonra szegeződik majd: az ünnepség délelőtt 11-kor kezdődik, amikor is a királyi pár lovashintón elindul a Buckingham-palotából a Westminster apátságba, ahol az istentisztelet után Károly leteszi az esküt az országnak és az egyháznak, majd Canterbury érseke felkeni őt a szentelt olajjal. Ezután a néhai Erzsébet fia a palástját levéve helyet foglal a 700 éves koronázási széken, ahol megkapja a jogart és az országalmát, végül a fejére kerül Szent Eduárd koronája. A trónra ülve aztán a tisztviselők hűségesküt tesznek neki, majd jön Kamilla koronázása Mária királynő egykori fejdíszével – ezután a frissen koronázott pár visszamegy a Buckingham-palotába, ahol az erkélyről integetnek majd a népnek és alattvalóiknak. Ez tehát a hivatalos menetrend, de a kérdés, hogy vajon meddig uralkodik majd a 74 éves III. Károly? Sokakban azért merül fel ez az óriási jelentőséggel bíró kérdés, mert több rajongó szerint is az uralkodó nagyon beteg lehet, ennek pedig híre ment, miután az emberek furcsa dolgot szúrtak ki a királyról készült friss képeken. Észrevették ugyanis, hogy Károly majd minden fotón eldugja valahova a kézfejét, esetleg rajta sincs ezen testrésze a képen, ez pedig gyanúra adott okot többeknek is. Sokan tudni is vélik, mi állhat a dolog hátterében…

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Vilmos neje a minap egy hivatalos látogatás során pár szóban őszintén beszélt a tragikus módon elhunyt Dianáról, szavai pedig megmelengették az emberek szívét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Christmas
Ahogy a decemberi fények lassan felgyúlnak a városokban, és a karácsonyi illatok átjárják az utcákat, az utazók szívét egyre inkább a világ legvarázslatosabb ünnepi úti céljai vonzzák. A Travel and...
Lifestyle
Újítást kapnak a Meta platformjai, mivel a cég végre rájött, hogy rengetegen ütköznek problémákba a használat közben.
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...