Hihetetlen dolgot művelt a királyi család egyik tagja: megfenyegette szeretőjét, majd döbbenetes dolgot csempészett a lakásába

Komoly dologgal vádoljak az egykori spanyol királyt, a botrányairól elhíresült János Károlyt: állítólag halálosan megfenyegette korábbi szeretőjét.

A bukott király

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

I. János Károly 1975 és 2014 között uralkodott Spanyolországban királyként, ám 2014. június 18-án lemondott a trónról fia, VI. Fülöp javára, megromlott egészségi állapotára hivatkozva. A Rómában született exkirályt azután választották meg királynak az országban, hogy a polgárháború győztese Francisco Franco tábornok lett, aki diktátorként vezette tovább Spanyolországot, ám miután egy népszavazást követően visszaállították a királyságot, Franco János Károlyt nevezte me utódjának. Miután Franco meghalt, két nap múlva már ő ült a trónon, Spanyolország pedig neki köszönhetően átalakult egy demokratikus alkotmányos monarchiává, királyként pedig menesztette a tábornok kormányát, enyhítette a cenzúrát, valamint a politikai foglyokat is szabadon engedte, így hazájában ekkor igazi hősként ünnepelték. Igen ám, de jó hírneve nem tartott sokáig: népszerűsége akkor bukott meg, amikor kiderült, több szeretőt is tartott felesége, Zsófia görög királyi hercegnő mellett, akitől három gyermeke is született. A király hűtlensége akkor látott napvilágot, amikor János Károly többek között egy madridi luxusvillát bocsátott Corinna zu Sayn-Wittgenstein német üzletasszony javára, aki 26 évvel fiatalabb nála, mégis évekig a szeretője volt. Nos, János Károly már hét éve nem az uralkodók mindennapjait éli, miután lemondott a trónról, de a mai napig, 83 évesen is rengeteg botrányos ügy kapcsán hangzik el a neve. Most például éppen az előbb említett Corinna zu Sayn-Wittgenstein vádolja őt zaklatással, az 57 éves üzletasszony pedig bíróságra is vitte az ügyet.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.