Sztárok

Minden megváltozik majd: ez történik Nagy-Britanniában, amikor Károly herceg elfoglalja helyét a trónon

Amikor a herceget királlyá koronázzák, a brit trónon valószínűleg több mint 70 év után láthatunk majd először új uralkodót.

A trónörökös Károly

Fülöp herceg halálával, valamint Erzsébet királynő egyre romló egészségügyi állapota miatt több kérdés is felmerült a brit királyi családot illetően, hiszen a monarchia jövőjét rengeteg bizonytalanság övezi. A legfőbb rejtély az, hogy vajon mi vár Fülöp legidősebb fiára, Károly hercegre? Édesanyjával, Erzsébettel ellentétben, aki mindössze 25 évesen került a trónra, amikor apja, VI. György király hirtelen elhunyt, a 73 éves Károly egész életét azzal töltötte, hogy felkészüljön uralkodói teendőire. Ő az az örökös, aki a leghosszabb ideje vár már a trónra, és ő lesz egyben a legidősebben uralkodóvá váló brit király is – már ha egyáltalán megéli azt a napot, amikor elfoglalhatja méltó helyét. Azt még előre sejteni sem lehet, hogy ez mikor következik majd be, hiszen anyjának 96 éves kora ellenére nagyon úgy tűnik, hogy esze ágában sincs visszavonulni, a családra pedig jellemző a hosszú élet. Bár Erzsébet apja fiatalon halt meg, édesanyja 101 éves koráig élt, ha pedig Erzsébet is örökölte anyjától a géneket, akkor még egy darabig biztosan ő marad az ország uralkodója. Nem árt azonban tudni, mi történik majd akkor, ha a királynő mégis úgy dönt, hogy fia javára lemond a trónról, esetleg bekövetkezik halála – egy biztos, gyökerestül megváltozik majd minden Károly királlyá válásával.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.