Így lett színész Zenthe Ferenc: a legenda fia rántotta le a leplet a Szomszédok Taki bácsijának titkáról

Bányamérnök édesapja közgazdásznak szánta Zenthe Ferencet, aki az érettségi után négy féléven át tanulta e szakmát az egyetemen. Végül mégis a színművészetin kötött ki, amit szüleinek egy évig el sem árult.

Idén lesz 16 éve, hogy nincs köztünk a színészóriás

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Zenthe Ferenc 2006. július 30-án, 86 évesen távozott az élők sorából, így a legendás művész mondhatni igen szép kort megélt, élete pedig tartalmasra sikeredett: szakmájában szinte mindent elért, amit csak lehetett, kitüntették őt a Nemzet Színésze címmel, Kossuth-díjjal, valamint kétszer Jászai Mari-díjjal, de elnyerte az érdemes és kiváló művész címet is, valamint a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja. Egyik legismertebb szerepe Taki bácsi, akit 1987 és 1999 között alakíthatott a Szomszédok című teleregénybe: Zenthe a 331. résszel búcsúzott el a nézőktől 1999. december 30-án. Kétszer nősült, első felesége Oláh Katalin tornász volt, akitől megszületett a színész egyetlen fia, Ferenc – a házasság Katalin korai halála miatt csupán 1983-ig tartott, de Zenthe 1986-ban újranősült. Utolsó éveit második feleségével visszavonultan, remeteszőlősi házában töltötte, most pedig fia által az is kiderült, hogyan lett színész belőle.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.