Sztárok

Először mutatta meg a nyilvánosságnak gyermeke apját Kapócs Zsóka - Fotó

Gyermekük, Borisz négy évvel ezelőtt jött a világra, a boldog szülők azonban azóta sem jelentek meg közös fotón a közösségi médiában. Egészen mostanáig.

Végre megtört a jég

Kapócs Zsóka modell-énekesnő és társa, a korábbi válogatott labdarúgó, Simek Péter szerelme 2018-ban teljesedett be: ekkor született meg a pár első közös gyermeke, Borisz. Azóta ugyan már eltelt négy esztendő, Kapócs és Simek mégsem jelentek meg közös fotón a közösségi médiában. Most azonban megtört a jég: a 43 évesen is gyönyörű médiaszemélyiség most a Facebookra posztolt egy friss fotót, melyen partnerével együtt pózol. A fényképet erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.

Kapócs Zsóka máig féltve óvja családját a média nyilvánosságától. A csinos modellre jellemző, hogy négyesztendős gyermekét is csak olyan fotókon mutatja meg a közönségnek, melyeken Borisz arca gondosan ki van takarva. Ezért is hatott igazi meglepetésként az új fotó, melyen Kapócs férjével, Simek Péterrel közösen pózol. A rajongók lelkesedését ékesen bizonyítja, hogy a tegnapi posztot már két és fél ezren lájkolták.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A szexi táncos olyan videót posztolt titokzatos barátnőjéről, amilyenre senki sem számított: a tehetséges fiatal félmeztelenül, egy szál tangában mutatta meg szerelmét, aki a felvételek alapján bizony nem Gelencsér Timi.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.