20 éves lett Cindy Crawford lánya: íme a gyönyörű Kaia Gerber 5 legszexibb fotója

Cindy Crawford a 90-es évek legdögösebb szupermodellje volt, és bizony lánya, Kaia Gerber is örökölte anyja szépségét, így nem meglepő, hogy évek óta Cindy nyomdokaiba lépett és testi adottságaiból keresi a kenyerét.

Már 20 éves

Kaia Gerber tökéletes génjei anyjának hála már kiskorában is megmutatkoztak, hiszen Cindy Crawford lánya nemcsak elképesztően cuki gyermek volt, de szuperbájos is. Az évek alatt aztán Kaia igazi nővé cseperedett, ami bizony feltűnt a legnagyobb márkáknak, valamint a világ egyik legnagyobb modellügynökségének is, így pár évvel ezelőtt elkezdődött fényes modellkarrierje, ami azóta is töretlen. Kaia Gerber olyan márkák arca jelenleg, mint a YSL Beauty, a Celine vagy éppen a Coach, de 2018-ban piacra dobták a Karl Lagerfeld-el közös ruhakollekcióját is, ami hatalmas sikernek örvendett. Cindy és Rande Gerber lánya a legnagyobb divatesemények kifutóin is rendszeresen végigvonul, nevét világszerte ismerik, így ő ma az egyik legkeresettebb modell a szépségiparban, az IMG sztárja – érdekesség, hogy testvére, a 22 éves Presley szintén modellkedik, így a szakma mondhatni az apán kívül a családban maradt. Kaia ma, szeptember 3-án ünnepli 20. születésnapját, a jeles alkalom miatt pedig összeszedtük a szexi modell legvadítóbb képeit – galériánkban mutatjuk a tűzforró fotókat!

Kaia egyáltalán nem fél megmutatni karcsú, kifutóra való idomait a hétköznapok során sem, amin kicsit sem csodálkozunk, hiszen tökéletes alakkal büszkélkedhet.
Kattints a további képekért!

Lady Eliza Spencer és Lady Amelia Spencer csak úgy ragyogott az év egyik legrangosabb eseményének vörösszőnyegén.

Leadfotó: 123rf

Oldalak