Sztárok

Donald Trump fia kemény szavakkal illette Alec Baldwint: a színész feleségét is kigúnyolta

Míg az egész világ Halyna Hutchinst gyászolja, addig Donald Trump fia nem az együttérzésre és részvétnyilvánításra használja közösségi oldalait.

Szörnyű tragédia

Napok óta Alec Baldwinnal van tele a sajtó: ahogyan arról mi is beszámoltunk, a színész kezében a Rust című westernfilm forgatásán elsült egy kellékfegyver, amelynek következtében meghalt a produkció vezető operatőre, Halyna Hutchins, a rendező pedig megsérült. A 63 éves Alec Új-Mexikóban, helyi idő szerint csütörtökön 13 óra 50 perckor a Bonanza Creek farmon lőtt a fegyverrel a film forgatásán, amelynek Baldwin nemcsak főszereplője, hanem producere is. Halyinát mentőhelikopterrel egyből kórházba szállították lőtt sebe miatt, életét azonban sajnálatos módon már nem tudták megmenteni – a nő a hollywoodi filmipar egyik legígéretesebb tehetsége volt, igazi álmodozó és adrenalinfüggő, akit most az egész világ gyászol. Joel Souza, a 48 éves rendező is megsérült, ő azonban szerencsére túlélte a balesetet – Alec azonban érthető módon teljesen összetört, olyannyira megrázták őt az események. Azóta már önszántából vallomást is tett, a nyomozók kihallgatták őt, az ellene felhozott vád pedig akár gondatlanságból elkövetett emberölés is lehet, ami 18 hónap szabadságvesztéssel is büntethető. Bár a dolog nem volt szándékos, többen is Baldwint hibáztatják a balesetért, nem pedig a felelőtlen fegyverfelelőst, Dave Hallst, aki ellen már két évvel ezelőtt is belső panaszt nyújtottak be egy másik forgatáson, az asszisztens ugyanis már akkor sem tartotta be a fegyverekkel és robbanóanyagokkal kapcsolatos biztonsági előírásokat. Ez történt most is: a stábtagok szerint Alec filmforgatásán sem tartották be a szabványos protokollokat, például a fegyverellenőrzések szabályait, az egyik operatőr pedig panaszt is tett emiatt az egyik gyártásvezetőnek. Azóta kiderült az is, hogy a színész kaszkadőrénél korábban már kétszer is elsült a kellékfegyver, továbbá még egy véletlen lövés is eldördült annak ellenére, hogy azt mondták neki, a fegyverben nincs töltény – Baldwinnak a tragédia előtt szintén azt mondták, a fegyver biztonságos. Míg Alex együttérzését fejezte ki közösségi oldalain, addig Donald Trump fia keményen beleállt a színészbe, és durva szavakkal illette őt és feleségét.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...