Sztárok

Az ifjú titán, aki 11 éve nincs közöttünk - Huszár Zsolt 51 éves lenne

Latinovits Zoltán nehéz öröksége

Huszár Zsolt kísértetiesen hasonló körülmények között veszítette életét, mint annak idején Latinovits Zoltán, a Színészkirályként is emlegetett művészlegenda, a hatvanas-hetvenes évek meghatározó színésze. Ennél is különösebb egybeesés, hogy annak idején három olyan fiatal színész is tragikus hirtelenséggel hunyt el, akiket felkértek, hogy játsszák el Latinovitsot Siposhegyi Péter író A győzelem ára című, az ikonikus színész életét feldolgozó darabjában.

Bubik István először nem akarta elvállalni a feladatot, mert úgy érezte, Isten kísértése lenne a színpadon megformálni a tragikus sorsú színésznagyságot. Két évvel később, hosszú vonakodás után mégis igent mondott a felkérésre, ugyanakkor a darabot sosem állíthatták színpadra, mert Bubik egy autóbalesetben életét vesztette. Később új színészt kerestek a projekthez, Bertók Lajos vállalta el a megbízást, ám ő sem bújhatott Latinovits bőrébe, ugyanis nem sokkal később a Dunába fulladt. Az írók ezután egy ideig letettek arról, hogy színpadra állítsák művüket, majd mégis meggondolták magukat, és egy harmadik színésznél, a szinkronmunkái révén is ismertté vált Selmeczi Rolandnál kopogtattak, aki nem sokkal később szintúgy halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett.

"Kétségtelen, hogy vannak összefüggések és egybevágó dolgok Latinovits és Zsolt sorsa között" – nyilatkozta a Borsnak Huszár halála után Kassai László színművész, aki együtt lépett színpadra az ifjú titánnal A röpülés boldogsága című darabban. "Zsoltnak voltak olyan rezdülései az életében, amik kapcsolódnak Latinovits létezéséhez. Égette maga körül az életet. Nem szabad túlmisztifikálni, egybevágó dolgok és egybeesések vannak, de ez mindenekelőtt a sors furcsa és kegyetlen játéka" - fogalmazott a színész.

Kassai Ilona színművésznő, a magyar szinkron koronázatlan királynője ma ünnepli 93. születésnapját.

Leadfotó: facebook.com/ujszinhazemlekoldal

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...