Sztárok

Ő volt Hofi Géza utolsó nagy szerelme: 20 évvel fiatalabb nőért rajongott, házasságuknak csak a halál vethetett véget

A legendás humorista és második felesége, Ildikó csupán két boldog házas évet tölthetett együtt, hiszen 2002-ben Hofi örökre lehunyta a szemeit.

Imádták egymást a korkülönbség ellenére is

Hoffmann Gézát, azaz Hofit, a magyarok kedvenc nagy nevettetőjét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja, aki bár 2002-ben itt hagyott minket, a mai napig óriási népszerűségnek örvend. A kabaréműfaj egyedi és kiemelkedő képviselője volt ő, aki önálló produkcióval egyéni és gyakorlatilag utánozhatatlan stílust teremtett, kiemelkedő karrierje mellett pedig bizony jutott ideje a szerelemre is. Mindössze kétszer házasodott, első felesége Vnocuek Margit volt, akit jászberényi katonai szolgálata alatt ismert meg, és 1959-ben feleségül is vett annak ellenére, hogy a szülők ellenezték kapcsolatukat. Közel 40 évig tartó szerelmüknek végül Margit halála vetett véget: 1995-ben az asszony egy súlyos betegség következtében elhunyt, utolsó napjaiban pedig már férjét, Hofit sem ismerte fel a kórházban. A humoristára azonban később ismét rátalált a boldogság Kövér Ildikó személyében, aki bár 20 évvel fiatalabb volt nála, és akivel csak rövid ideig élvezhették egymás társaságát, rajongtak a másikért, így Hofi végül másodjára is megnősült. Galériánkban mutatjuk, ki volt a nevettető második felesége!

Idén áprilisban lesz 21 éve annak, hogy Hofi nincs köztünk: a legendás humorista 65 évesen távozott az élők sorából 2002. április 10-én. A halál álmában érte őt, sokan úgy gondolják, Hofi hedonista életmódja vezethetett infarktusához, amiben második felesége, Kövér Ildikó szerint van némi igazság.
Kattints a további képekért!

Hofi Géza 2002. április 10-én, 65 évesen hunyta le örökre a szemét – egy ország hiányolja őt azóta, de minden bizonnyal özvegyének, Ildikónak fáj a legjobban a humorista hiánya, aki túl korán távozott az élők sorából.

Leadfotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...