Felelősségteljesebb az a sztárszülő, aki csak a gyereke lábát mutatja meg?
Miért kritikusak az emberek?
Három jelenség mozgatja a kritikusokat a véleményem szerint. Az egyik, az önálló döntéshez való jog, hiszen egy gyerek kiszolgáltottja a szüleinek, minden, amit önkényesen tesznek vele, később számonkérhető. A hatályos magyar törvények szerint pedig a képmásához való jog mindenki számára biztosítandó. Más kérdés, ha gyerek vagy - ergo nem cselekvőképes - és a szüleid rendelkezhetnek erről. A másik, amit különösen irritálónak tartanak, mikor marketingcélra használják fel a gyerekeket a szülők. Sok támadás érte emiatt többek között Ördög Nórát és férjét, Nánási Pált, akik az influenszer-marketingbe belevonták a gyerkeiket is.
A harmadik és talán legerősebb érv amellett, hogy a gyereket ne tegyük fel a netre, hogy sajnos egyre láthatóbb problémává válik a pedofília és ennek egyik legnagyobb piactere az internet. Számos tanulmány, személyes sztorik és botrányok sora világít rá arra, hogy amint feltöltesz egy gyerekfotót a netre, az szinte perceken belül garantáltan egy beteg elme magángyűjteményében landol. Elég szörnyű belegondolni, ugye?
Mutasd vagy ne mutasd, de ne próbáld!
A legtöbb szülő, aki úgy dönt, hogy nem szerepelteti a médiában a gyereke arcát, úgy érzi, hogy szülőként helyesen cselekedett. Megmutatja viszont a pici lábát, apró kezét vagy éppen hátulról készít róla fotót. Ez is egy megoldás, de felmerül a kérdés: tényleg ez a legideálisabb? Visszhangzik Tücsi mondata a fejemben: mi van, ha a gyerek úgy érzi, rejtegezik? Ráadásul ez a szülőnek sem jó ez, biztosan boldogan és büszkén posztolna a gyerekéről, de helyesen akar cselekedni, nem önzően. Olyan ez a helyzet, mint öszvérnek lenni, nem vagy se ló, se szamár.
Ha pedig visszakanyarodunk a kismalac példájához, láthatjuk, hogy a legszigorúbb, de egyben legbiztosabb megoldás az, ha egyáltalán nem engedjük be a farkast. Ha valaki úgy dönt, hogy nem akarja megmutatni a gyerekét, akkor az legyen egy sziklaszilárd elszánt elhatározás. Ez a különutas politika, amit néhány híresség folytat, nem jelent valódi megoldást. A közszereplők életét sajnos csak a nyilvánossággal adják, nem választás kérdése. Kellemetlen, hogy egy gyerek ebbe belekeveredik, de hát senki nem választhatja meg a családot, amibe kerül...
Hogy létezik-e feltétel nélküli jó megoldás, azt magam is kétlem. Egy biztos, manapság olyan korban élünk, amikor hírességnek és digitális szülőnek lenni közel azonos felelősség. Mint a legtöbb problémás emberi helyzetben, úgy itt is egyetlen dolog segíthet, a kommunikáció. Nyilván, egy csecsemővel nehéz arról diskurálni, hogy bántja vagy sem, hogy fotózzuk és utána szanaszét spammeljük a Facebook és az Instagram-fiókunkat a képeivel. De akárhogy is döntünk egy ilyen helyzetben, tudjuk, hogy a felelősség minket terhel és az esetleges következményekkel nekünk kell majd szembenéznünk akkor, mikor csemeténk már el tudja mindani, hogyan vélekedik a témáról.
Úgy tűnik, hogy egy valami nem változik, ha meghalljuk a nevét, sóhatunk egy nagyot. A különbség csak annyi, hogy régen azért, mert megbabonázott minket a szúrós, szexis tekintete, elolvadtunk a mosolyától, manapság viszont csak amiatt, hogy egy lemondó szisszenés elhagyhassa az ajkunkat. Véleménycikk.
Leadfotó és fotó: Pexels, facebook.com/ordognora
Oldalak
Hirdetés
