Sztárok

Meghalt Bergendy István

Koronavírus-fertőzés miatt veszítette életét a Liszt Ferenc-díjas zenész.

Páratlan életművet hagyott maga után

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett magyar zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonosként, klarinétosként és zeneszerzőként is ismertté vált művész 81 éves korában távozott az élők sorából, halálát koronavírus-fertőzés okozta - közölte Bergendy családja az MTI-vel. Bergendy gyerekkorától fogva tanult klarinétozni. Zenekara az ötvenes évek végén alakult meg, 1962-ben vették fel az alapító nevét. Csúcsidőszakukat a hetvenes évek első felében élték, ekkor Demjén Ferenc és Laczin Norbert csatlakozott a csapatukhoz. Ma már legendássá vált slágereket köszönhetünk nekik, mint például a Jöjj vissza, vándor, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska. Több tévésorozat zenéjét is Bergendy szerezte (Süsü, a sárkány, Futrinka utca). Az 1980-as évtized elején Bergendy megalakította a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, amelynek tizenkét tagja közül nyolc volt zenész, négy pedig énekes és vokalista. A művész 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg, 2011-ben pedig Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták munkásságát. Nyugodjék békében!

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Szűznél anyagi kérdések vagy hosszabb távú tervek kerülhetnek előtérbe.
Sztárok
Tara Reid hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, de nem pozitív értelemben: az Amerikai pite 50 éves sztárja csak árnyéka egykori önmagának, szinte már felismerhetetlen fiatalkori...
Lifestyle
A Skorpió hajlamos lehet túl sok jelentést tulajdonítani egy apró jelnek.
Fashion&Beauty
A kagylófülbevalók tökéletes trendnek számítanak, ha a következő nyári vakációdon valami játékos, mégis elegáns kiegészítőre vágysz. Egy kicsit nosztalgikusak, egy kicsit bohémek, ugyanakkor...
Sztárok
A legtöbb F1 rajongónak a futam izgalmai miatt volt emlékezetes az idei Monacói Nagydíj, sokan a vendégek és a divat miatt kísérték figyelemmel a versenyhétvégét.
Utazás
A nyári utazások idején a legtöbben a pihenésre koncentrálnak, pedig egy idegen helyen a biztonságra is érdemes figyelni. Egy meglepően egyszerű trükk most az internetet hódítja meg.