Sztárok

A Gombaszögi nővérek közül három tisztességes volt, a negyedik nem

Gombaszögi Irén lett a nővérek közül a legvagyonosabb

A legfiatalabb Gombaszögi lány, Irén több neves színházban megfordult, ám erős nyomot nem hagyott maga után. 1929-ben hozzáment László Ernő bőrgyógyászhoz, aki Frida merényletben szerzett sérüléseinek gyógyításában elévülhetetlen érdemeket szerzett. A házasságkötés után még színészként tevékenykedett, ám visszavonult, amikor férjével együtt 1938-ban kivándorolt New Yorkba.

Irén Amerikában a dr. László-féle kozmetikai cég a világ nagyáruházainak szépítőszereket áruló osztályán a Dior és a Givenchy mellett keresett pulton mutatkozott. Férjével jól megszedték magukat a vállalkozásukkal, a vásárlói körükbe olyan hírességek tartoztak, mint Jacqueline Kennedy-Onassis egykori first lady és Stéphanie monacói hercegnő; a színésznők közül pedig Marilyn Monroe, Audrey és Katharine Hepburn, Grace Kelly, valamint Ava Gardner. Közeli kapcsolatot ápolt Greta Garbóval is, egyesek szerint szeretők is voltak.

Gombaszögi Irén 1963-ban és 1966 nyarán még hazalátogatott Budapestre, 1967-ben azonban New Yorkban érte a halál. A László-féle kozmetikumok ma is kaphatók.

Szepes Mária életében tapasztalt legnagyobb fájdalmait művein át érezheti igazán az ember, az írónő ugyanis az őt ért óriási tragédiát is belefonta leghíresebb alkotásába.

Fotó: Arcanum; leadfotó: Arcanum; Facebook / Mint Földon a csillag; Facebook / Újságmúzeum

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.