Sztárok

Ugye, mekkora köztük a hasonlóság? George Harrison fia kiköpött mása néhai édesapjának, lehetetlen különbséget tenni köztük

George Harrison fia örökölte néhai édesapja tehetségét, hiszen ő maga is zenészként keresi a kenyerét. Ám ez még nem minden: Dhani szakasztott úgy néz ki, mint a világhírű zenész.

Nem esett messze az alma a fájától

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Beatles minden idők egyik legsikeresebb bandája, annak ellenére, hogy több mint 50 éve feloszlott – a Paul McCartney, John Lennon, George Harrison és Ringo Starr alkotta formáció hagyatéka elképesztően fontos részét képezi a kultúrának, a tagok népszerűsége pedig mind a mai napig érzékelhető. Az együttes viharos feloszlását követő évtizedekben a zenészek egyre kevésbé vágytak a rivaldafényre, az idő múlásával pedig a családalapítás vált számukra prioritássá – a Beatles-gyermek közül leginkább George Harrison fiát érdemes kiemelni, aki megszólalásig hasonlít világhírű édesapjára, sőt nyugodtan kijelenthetjük, hogy képtelenség különbséget tenni köztük. Galériánkban megmutatjuk a néhai zenész egyetlen gyermekét:

Harrison első felesége Pattie Boyd volt, akitől hét év után vált el – az asszony elmondása szerint kapcsolatuk felbomlása főként a zenész ismétlődő hűtlenségén múlott. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor férje Ringo Starr feleségével, Maureen Starkey Tigrettel csalta meg.
Kattints a további képekért!

Julianne Moore nemcsak a szakmájában, hanem a magánéletében is rendkívül sikeres: két gyermek büszke édesanyja, akik közül a kisebbik, Liv már 20 éves, ráadásul pont úgy néz ki, mint az Oscar-díjas színésznő.

Leadfotó: Cyrus Andrews/Michael Ochs Archives/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...