Gáti Oszkár szívszorító vallomása: "Néha úgy érzem, jó lenne, ha reggel már nem ébrednék fel"

Gáti kijelentette: búskomorsága a korral is jár, hiszen tizenöt-húsz évvel ezelőtt még tele volt célokkal, mára viszont teljesen eltűntek életéből a távlatok. A színházi világba sem akar visszatérni. Versmondással és szinkronizálással a mai napig foglalkozik, de már nincs olyan alkotótevékenység az életében, ami izgatná, és olyan cél sem lebeg a szeme előtt, mely újra cselekvésre ösztönözné. A halálra felkészült, gyermekei számára az elmúlt évtizedekben megteremtette a kellő egzisztenciát, a többit pedig a sorsra bízza.