Csupán 52 éves volt a legendás zenész, amikor elhunyt: iszonyú betegség támadta meg a szervezetét, kínjai felemésztették

Minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenésze volt Frank Zappa, akinek mindene volt a saját művészete – élete során hatvannál több lemezt készített, és minden létező műfajban kipróbálta magát a rocktól a dzsesszen át a komolyzenéig. Már pályafutása elején feltört a csúcsra, s bár a sikereket hosszú ideig élvezhette, a sors sajnos idejekorán közbeszólt, ugyanis még mindig fiatalnak számított, amikor a halál elragadta.

Örök legenda

Frank Zappa 1940. december 21-én látta meg a napvilágot Baltimore-ban. Már gyermekkorában megmutatkozott a benne rejlő muzikalitás, s még mindig csak 12 esztendős volt, amikor elkezdett dobolni, meglehetősen nagy tehetséggel, aztán 18 évesen áttért a gitárra, amelyben szintén megtalálta önmagát. 1964-ben hozta létre Mothers Of Invention elnevezéssel bandáját, melynek már az első lemeze, az 1966-ban kiadott Freak Out! a legnagyobbak közé emelte a zenészt. A mintegy harminc évet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz-, elektronikus zenei és nagyzenekari alkotásokat, páratlan talentumának köszönhetően pedig a XX. század egyik leginnovatívabb művészévé nőtte ki magát – sajnálatos módon azonban egy súlyos betegség örökre megváltoztatott mindent. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Cass Elliot, vagyis a Mamas and Papas együttes egyik ikonikus tagja hatalmas sikereket ért el mind szólókarrierjében, mind pedig a zenekarral, magánélete azonban nem úgy alakult, ahogyan azt szerette volna.

Leadfotó: Ron Case/Keystone/Getty Images
Forrás: MTI

Oldalak

Egészség
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a...
Lifestyle
Bár a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal menesztette U14-es leánycsapatának gyógytornászát, a háttérben meghúzódó szexchat-botrány részletei még mindig sokkban tartják a...
Sztárok
Elindult a Séfek Séfe nyolcadik évadának forgatása, és máris egy váratlan visszatérő borzolja a kedélyeket. A rajongók nagy örömére újra feltűnt Lukasz, a korábbi évad egyik legemlékezetesebb...
Sztárok
Hatalmas a boldogság Hollywoodban: Kaley Cuoco az Instagram-oldalán, egy végtelenül imádnivaló családi fotósorozattal tudatta a rajongókkal, hogy vőlegényével a második közös gyermeküket várják.
Lifestyle
A rózsa a kertek egyik legszebb éke, ám a dús virágzáshoz nem elég a rendszeres öntözés és metszés. A tapasztalt kertészek szerint az is sokat számít, milyen növények kerülnek a rózsabokor közvetlen...
Lifestyle
Súlyos csapást mér az online vásárlókra az adóhatóság legfrissebb közleménye. Július 1-től könyörtelenül véget ér az Európai Unión kívüli, filléres csomagok aranykora, és mélyen a zsebünkbe kell...