Egymásnak voltak teremtve: több mint 50 évig rajongott a férjéért a magyar színésznő, szerelmüknek csak a halál vethetett véget

Felföldi Anikó és férje, Körmendi Vilmos szerelme legendás volt: sokak oldalát furdalta a kíváncsiság, mi a páratlanul hosszú ideig tartó kapcsolatuk receptje, ők azonban hétpecsétes titokként őrizték a magánéletüket.

Erős kötelék volt köztük

Felföldi Anikó 1938. április 28-án látta meg a napvilágot Budapesten: Kecskeméten 1957-től, a Vidám Színpadon 1959 és 1966 között játszott, ezután lett a Fővárosi Operettszínház tagja. Operettek és musicalek főszerepeit egyaránt eljátszotta, s több nagysikerű filmben és tévéjátékban szerepelt. Emellett saját zenés tévéshow-kat készített, részt vett számos külföldi produkcióban, színházi szerepei mellett pedig szinkronizált is. Temperamentuma, remek tánctudása főként szubrett szerepekben érvényesült: művészetének elismeréseként 1979-ben Jászai Mari-díjat, 1981-ben Bársony Rózsi-emlékgyűrűt kapott, 1984-ben érdemes művész kitüntetést, 1993-ban Déryné-díjat vehetett át. Felföldi Anikó nemcsak a szakmában, hanem a magánéletben is sikeres volt, hiszen több mint ötven évig kitartott jóban-rosszban szeretett férje, Körmendi Vilmos zeneszerző mellett. Megmagyarázhatatlanul erős kötelék volt köztük, éppen ezért sokakat érdekelt, mi a jól működő házasságuk titka. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Tavaly érkezett a megrázó hír, hogy 85 évesen elhunyt Csűrös Karola. A színművésznő két és fél évvel azután távozott az élők sorából, hogy a sors elszakította férjétől, Horváth Ádámtól, akit több mint ötven évig szeretett teljes szívéből.

Leadfotó: MTI/ Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Viharos válás, feszült viszony, majd egy újabb közös kihívás. Kovács Renáta és Wollner Péter "Brumi" a Házasság első látásra után ismét egy csapatot alkotott, ezúttal az RTL+ Exek csatája második...
Utazás
Megszületett a hivatalos rangsor: a Time Out magazin globális felmérése alapján a helyi lakosok szavazatai döntöttek kontinensünk legszebb ékköveiről. Mutatjuk azt a 6 várost, amely jelenleg a...
Lifestyle
Nyaralás előtt a legtöbben bezárják az ablakokat, elzárják a vizet és ellenőrzik a bejárati ajtót. Van azonban egy apró elektromos eszköz, amelyről meglepően sokan megfeledkeznek, pedig érdemes lenne...
Lifestyle
Magyar Péter szerint a rászoruló családok terheit enyhítő, százezer forintos támogatás automatikusan jár az arra jogosultaknak. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azonnali segítséget nyújt a...
Sztárok
Kiszel Tünde egy rendkívül érzelmes bejegyzésben köszöntötte fel kislányát, Hunyadi Donatellát a a születésnapján. A dekoratív médiaszemélyiség szívhez szóló szavai és a posztot elárasztó emojik hűen...
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...