Nyílt titok volt, hogy a saját neméhez vonzódik: lerohanta a nőket a színésznő, ha ivott, jobb volt elkerülni az öltözőjét

Lilyan Tashman elbűvölő és tehetséges színésznő volt, aki az 1920-as és az 1930-as évek Hollywoodjában kamatoztatta a tehetségét. Noa rengeteg filmben játszott, sosem vált igazi szupersztárrá, s talán éppen ezért nem őrizte hétpecsétes titokként a leszbikus afférjait.

A nőkért rajongott

Lilyan Tashman 1896. október 23-án látta meg a napvilágot New Yorkban: szülei zsidó származású bevándorlók voltak, édesapja Lengyelországból, édesanyja pedig Németországból utazott a tengerentúlra. Már kislányként is feltűnő szépségnek számított aranyszőke hajával és ragyogó, égszínkék szemeivel, így senkit sem ért meglepetésként, amikor lehetőséget kapott, hogy az iskola mellett modellként keresse a kenyerét. Idővel egyre több munkával bízták meg, azonban Lilyan ennél sokkal többre vágyott: arról álmodott, hogy egy napon híres színésznő lesz. A modellkedésnek köszönhetően az áttörés nem váratott sokáig magára: 1913-ban eljutott a Broadway-re, ahol hamarosan musicalekben bizonyította be a tehetségét – onnantól kezdve pedig nem volt megállás a siker felé vezető úton. A fiatal, kivételes adottságokkal megáldott színésznő nem sokkal később betört a filmiparba is, s noha rövid pályafutása alatt 66 alkalommal szerepelt a mozivásznon, soha nem lett Hollywood szupersztárja – ám szerelmi életének pikáns részletei mindenki számára ismertek voltak. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vincent Price korának egyik legkeresettebb színésze volt, ám magánélete is legalább annyi pletykát szolgáltatott az embereknek, mint kiválósága a mozivásznon.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.