Sztárok

Súlyos milliókkal vert át egy drogdílert: az életével játszott a megasztáros Fekete Dávid

Halálos fenyegetéseket kapott

A Blikk értesülései szerint Fekete Dávid voltaképpen a saját életével játszott, amikor 120 millió forinttal megkárosított egy drogdílert, a magyar alvilág egyik ismert figuráját. A bulvárlapnak egy névtelen informátor arról nyilatkozott, hogy három évvel ezelőtt annyi autó gyűlt össze az egykori megasztáros telephelyén, hogy egy gombostűt nem lehetett leejteni.

"Kiderült, hogy 120 millió forintot kért egy olyan férfitól, aki úgy tudom, jelenleg is börtönben van, drogkereskedelem miatt ítélték el. Ismert név az éjszakában, Felvidéken és határközeli magyar városban is volt szórakozóhelye" - számolt be a Blikknek a bennfentes, majd hozzátette, az énekes autókra szórta el a kölcsönt, a pénzt azonban nem adta meg a hitelezőjének. Számos károsultja arról számolt be, hogy Fekete életveszélyes fenyegetésekről panaszkodott nekik. Egyikük korábban azt is megemlítette, hogy az énekest fényes nappal elkapták, fekete zsákot húztak a fejére, aztán egy erdőbe hurcolták, hogy ott ijesszenek rá. „Lehet, hogy sajnáltatni akarta magát, de olyanról mesélt, amikor macsétával fenyegették a hitelezői. Sőt, elmondása szerint Budapesten pisztolyt szegeztek a fejéhez, ám idővel már azzal kérkedett, neki is van fegyvere. Az pedig szinte mindennapos volt, hogy kilátásba helyezték, ha nem fizet, alaposan ellátják a baját” - magyarázta a bennfentes.

Fekete Dávidot a győri ügyészség most 100 milliós csalással és sikkasztással gyanúsítja. 30 napra helyezték előzetes letartóztatásba, mely hamarosan lejár. A Blikk megtudta, a letartóztatás meghosszabbításáról tárgyalás nélkül, a rendelkezésre álló iratok alapján döntenek majd.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.