Sztárok

Kilencéves lett a csodaszép kishercegnő – Esztella a svéd korona várományosa

Fotókon az elbűvölő szőke kislány, aki egy nap királynő lesz.

Esztella svéd királyi hercegnő 9 éves lett

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ma már csak a történelemkönyvekben olvashatunk monarchiákról, pedig az Egyesült Királyságon túl számos európai országban még ma is királyi család uralkodik. Belgium, Dánia, Hollandia, Norvégia és Spanyolország mellett Svédországban is alkotmányos monarchia az államforma. A jelenlegi uralkodó a most 74 esztendős XVI. Károly Gusztáv király, akinek utódja elsőszülött lánya, Viktória hercegnő lesz. Ez nem mindig volt így, mivel a svéd parlament csak 1980-tól fogadta el az abszolút elsőszülöttség érvényesülését, ami lehetővé tette a nőági örökösödést. A gond csak az volt ezzel a törvénnyel, és ennek a jelenlegi király is többször hangot adott, hogy visszamenőleges hatályú volt, azaz Károly Fülöp addigi svéd trónörököstől, aki fél évvel a törvény elfogadása előtt született, elvette a trónörökösi címet, és ekkor a második helyre szorult vissza, hiszen ő csak a másodszülött volt. Ekkor lett Viktória hercegnő a trón első számú örököse. Az ő elsőszülött gyermeke Esztella svéd királyi hercegnő, aki 2012. február 23-án látta meg a napvilágot, most ünnepli a kilencedik születésnapját.

Mutatjuk a csodaszép kishercegnő képeit!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nagyon erős volt a mezőny, mutatjuk a többi versenyzőt is!

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.