Durva nyílt levélben kritizálta Eszenyi Enikőt volt kollégája

Néder Panni nyílt levele - Első oldal

"Szerintem sokan tudjátok: Eszenyi Enikő 2010-ben nagyjából a próbáim kezdetétől átrendezte diplomamunkámat, a Túl a Maszat-hegyent. Véres és deprimáló próbafolyamat volt, annyi pozitív hozadékkal, hogy a főpróbahétre lebetegedett, én meg az utolsó erőtartalékokat mozgósítva visszaállítottam, amit tudtam. A Maszat lassan hét éve fut, túl vagyunk a 118. előadáson, nyilvánosan is bocsánatot kértem a színészektől, amiért nem mindig volt erőm kiállni mellettük – a konzekvenciákat levontam, saját felelősségemet elismertem, és az ügyet évekkel ezelőtt lezártam. Külföldre költöztem, Enikővel hosszú évekig nem beszéltünk. Tavaly októberben egy szakmai esemény összesodort minket, ahol legnagyobb meglepetésemre nagyon reflektáltan bocsánatot kért mindenért, többször kifejezve sajnálatát, amiért átgázolt rajtam. Ez jókora teherletétel volt – nem is tudtam, hogy mennyi ideje cipelem, hogy biztos nagyon rossz vagyok valamiért; annyira hozzászoktam a gondolathoz. Remek volt az újbóli közös hang megtalálása. Kifejezte, hogy szeretné, ha dolgoznék a Vígszínházban a jövőben.

December elején jött a következő felvonás egy telefonhívás formájában: nemzetközi kooperációról lenne szó, úgy érzi, én vagyok erre az alkalmas ember, mivel a 2018-as stuttgarti fesztivál, amelyen való részvételbe a Víg is involválódott, társadalmi témákat tűz a zászlajára. A koncepció leadási határideje pár nap volt, ez alatt kellett valamit megszülni. Marsalkó Eszterrel, a dramaturggal gyorsan kitaláltunk egy remek koncepciót, pár héttel később utaztam is Lyonba, ahol már 6-7 európai színház igazgatóival, rendezőivel és dramaturgjaival ötleteltünk. Együtt találtuk ki a fesztivál formáját és kereteit: minden résztvevő színház összerak 20 percet a saját országában (lehetőleg a résztvevő színházakkal kooperálva, hogy minél nemzetközibb legyen a dolog), aztán ebből születik meg a stuttgarti közös kollázs-előadás. Enikővel azt beszéltük meg, hogy a Házi Színpadon rendezek egy teljes estés előadást, amelynek Magyarország mellett 3-4 nemzetközi pillére lesz.

Következő felvonás: Eszterrel Stuttgartba utaztunk áprilisban, újabb tárgyalási körök. Nagyon sokat kellett harcolnom, hogy az ő repjegyét is kifizesse a színház – napidíjat egyszer sem kaptunk, ahogy semmilyen anyagi juttatást a több hónapos munkáért. Enikő elzárkózott attól, hogy ketten menjünk, holott ezen a találkozón már kötelező volt a rendezők és dramaturgok részvétele. Mikor Stuttgart is jelezte, hogy Eszternek jönnie kéne, sikerült a repjegy finanszírozása mégis. A tárgyalás sikeres volt, elkezdtem egyeztetni a kooperációt a különböző külföldi partnerekkel. Egy rendkívül részletes, 6 oldalas beszámolót küldtem Enikőnek, amelyben a költségvetésre vonatkozó javaslataim is tiszták voltak.

Mivel Stuttgart nem tud plusz pénzt rakni az otthoni produkcióba, csak a fesztiválba, ezért úgy találtam ki mindent, hogy a pár fapados repülőjegy megvétele ne dobja meg nagyon a produkciót, más elemeken spóroltam. Enikő hat hétig (!) nem reagált, hiába voltak deadline-ok Stuttgart felé. Így nem tudtam a színházakkal sem tárgyalni, elkezdtünk kifutni az időből. Enikő nem hirdette meg az előadást a jövő évi évadtervben, az erre vonatkozó kérdésemre azt írta, csak azért, mert még nincs cím és szöveg. Ez nem igaz, mert mindkettő van. Oké, elhittem. Asszisztensek írtak nekem néha, hogy legyek türelemmel, vele soha nem tudtam beszélni. Nem türelmetlen voltam, hanem egy munkára felkért rendező, aki azt hitte, szakmai tárgyalásokat folytat."

Lapozz a folytatásért!