Sztárok

Durva nyílt levélben kritizálta Eszenyi Enikőt volt kollégája

Néder Panni nyílt levele - Második oldal

"Hat hét után beszéltünk telefonon, ahol E. közölte – kikerülve az arra vonatkozó reakciót, hogy miért tűnt el hat hétre –, hogy nem fizeti ki az utakat, „a nemzetközi dolog amúgy is kaotikus és butaság”, miért nem csinálom meg az előadást csak magyar résztvevőkkel? És egyébként szereposztást sem tud nekem garantálni, mert meg kell várnom a többi rendezőt, hogy ők véglegesítsék a sajátjaikat. Azt mondtam, akkor szerintem nem vállalom a dolgot, mivel ennek a fesztiválnak és a rendezői koncepciómnak pont a nemzetköziség az alapja; ezen dolgozom fél éve, és amúgy is méltatlannak és megalázónak érzem ezt a helyzetet.

Nagyon összetörtem. A döntésemet egy pillanatig sem bántam meg. A bizalmat, amit újra megszavaztam neki, igen. Hiába mondtam többször, hogy kérünk szerződést, természetesen nem lett – ezt a naivitást nem engedem meg magamnak a jövőben. Fájt, hogy beletettem a szívemet és sok energiát-munkaórát valamibe, ami a mellébeszélés és inkorrektség miatt ezek szerint hamvába hal. Ráadásul a felém képviselt narratíva szerint nekem kéne magamat hülyének éreznem. A külföldi színházakat képviselő emberek elvesztése csak hab a tortán – bár nem beszélnek magyarul és nem fogják ezt érteni, köszönöm a partnerséget, professzionalizmust és lazaságot, amellyel személyükben találkozhattam.

Utolsó felvonás: Enikő múlt héten egy kollégája tolmácsolásában rákérdezett, mire jutottam. Arra, hogy az előadást ilyen feltételekkel nem tudom megrendezni, ám a 20 percet szívesen megcsinálom, arra méltó körülmények között – ne kelljen alapvető dolgokért harcolnom, stb. Erre megint nem jött válasz. Ma írtam a kapcsolattartónak, hogy mi a helyzet és megkértem, kommunikáljunk felnőtt módon. Üzenetben jött a válasz, hogy Enikő akkor megcsinálja házon belül a dolgot, mással.
Nem lepett meg, erre számítottam: miért fizetne nekünk plusz pénzt 20 percért, amin nyilván szintén sokat kell dolgoznunk és lesz ára?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Most már nem vagyok összetört, csak dühös. Azért döntöttem úgy, hogy megosztom a történéseket nyilvánosan is, mert szerintem ilyenkor ki kell állni. Tudom, hogy Magyarországon számos színházcsinálónak vannak hasonló történetei – ettől az eljárásmódtól Németországban teljesen elszoktam. Azt hittem, nem történhet meg még egyszer. Fizikai értelemben sajnos a háttérből fogjuk végignézni, ahogy más aratja le az általunk megalapozott munka babérjait. Ez van. Nagyon sajnálom. Köszönöm, hogy elolvastátok."

Sebestyén Balázs bekeményített, így reagált a bíróság döntésére

Most az egyszer nem viccel, az tuti.

Leadfotó: facebook.com/eszenyieniko

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.