Elhunyt Lénárd László, a zenei élet kiemelkedő alakja

Lénárd László zenei újságíró, a HammerWorld rockzenei magazin társalapító főszerkesztője, a hard rock és metal műfaj legnagyobb hazai szakértője volt.

Aki miatt kiteljesedett a hazai metál

Életének 58. évében, rövid, súlyos betegség után hunyt el a zeneipar kiemelkedő alakja 2022. 08. 02-án – írta meg a HammerWorld.

Lénárd László – aki eredetileg jogi pályára készült – az 1970-es évek végétől kezdte építeni rendkívüli hanghordozó- és sajtógyűjteményét, amellyel megalapozta zenei karrierjét.

1986-ban, tinédzserkori jó barátjával alapította meg a Metallica Hungarica magazint, amely az első kelet- és közép-európai hard rock/heavy metal kiadványként hatalmas sikert aratott a Vasfüggöny mögött. Az újság 1989-ben csatlakozott a nemzetközi sajtószíntéren sikerrel terjeszkedő Metal Hammer zenei magazin hálózathoz. Egészen 2003-ig Metal Hammer Hungarica, illetve Metal Hammer H. néven jelent meg a lap.

A riporterkedés mellett rádiósként is tevékenykedett, illetve saját zenei bolthálózattal is rendelkezett, valamint 1998-ban társaival létrehozta a Hammer Records lemezkiadót. A kiadóban olyan előadókkal dolgoztak együtt, mint az Ossian, a Pokolgép, a Moby Dick, a Karthago, a Beatrice, a Mobilmánia.

Koncertszervezőként részt vett a Summer Rocks, a Metalfest és más, kisebb fesztiválok megvalósításában, 2000 és 2009 között pedig a Sziget fesztivál Hammerworld nagyszínpadának egyik szervezője, névadója volt. Hazai és külföldi bandák klubkoncertjeinek és turnéinak a létrehozásában is részt vállalt.

2008-tól a Hammerworld.hu rockzenei hírportál főszerkesztői teendői jelentettek újabb kihívást a számára. Rendkívüli gondot fordított a tehetségkutatásra, új előadók, együttesek felfedezésére. A magazin Demonstráció rovatának keretében már a 80-as évek második felében olyan művészekre irányította rá a figyelmet, mint például a Tankcsapda.

Egész életét a munkájának szentelte, ami egyben a hobbija, szenvedélye is volt. A legjobban a koncerteken, az első sorokban érezte magát. Az élő zene nagy rajongójaként azt vallotta, a dalok a színpadokon kelnek igazán életre, ott teljesednek ki.

A szakma a tevékenységét Voltfólió és Öröm a Zene díjakkal ismerte el.

Lénárd László a rendszerváltás utáni hazai zenei újságírás úttörő szereplőjeként munkásságával maradandó nyomot hagyott a magyar könnyűzenei kultúra területén – emlékezett a HammerWorld.

Hajas Ilona a képernyőre született: mindig mosolygósan és üdén lépett be a stúdióba, sajnos azonban idejekorán távozott az élők sorából.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.