Sztárok

Nem Károly volt az egyetlen jelölt: majdnem ez a herceg lett Diana férje, minden másképp alakult volna, ha a hercegné vele házasodik össze

Követhetetlen viszonyok

Mind tudjuk, hogy Diana végül Károly mellett kötött ki, András pedig Sarah Fergusont vette feleségül. Sarah és András eljegyzése egy évvel azután történt, hogy találkoztak a Windsor-kastély egyik partiján, végül 1986 júliusában összekötötték életüket. Házasságukból két gyermek, Beatrix és Eugénia született, a frigy azonban véget ért, miután kapcsolatuk 1991-re megromlott, míg András katonai karrierjét építette, Sarah pedig más férfiak társaságában vigasztalódott. Végül négyévnyi különélés után a pár 1996-ban jelentette be a házasságuk végét. Na de a „mi lett volna ha”? András életében is felmerült ugyanis egy esetleges feleségjelölt még Sarah előtt, méghozzá a herceg első szerelme, Koo Stark amerikai színésznő, akivel András 1981 februárjában találkozott, és 18 hónapig együtt is volt. A hírek szerint a pár kapcsolata olyan komoly volt, hogy András bemutatta a nőt a királyi családnak a Balmoral-kastélyban, ahol állítólag teljesen elbűvölte Erzsébet királynőt. Ám a bűvölet akkor ért véget az uralkodó részéről, amikor megtudta, hogy Starkról meztelen jelenetet készítettek az Emily című film forgatásán, így a herceg kénytelen volt szakítani vele.

Nem csalás, nem ámítás: ezeket a sztárokat első pillantásra simán összekevernéd te is.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.